„Amikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt voltak...”

A kereszténységen kívül lévők, de a kereszténységen belül is nem kevesen az engesztelő áldozat antropomorf értelmezése miatt utasítják el a keresztény megváltás gondolatát, illetve viszonyulnak értetlenül Krisztus áldozatához. A Szentírás szépséges evangéliuma a különféle téves elképzelésekkel szemben éppen az, hogy Isten hoz áldozatot a bűnös emberért. Alábbi írásunk témája az „engesztelő áldozat” antropomorf és biblikus értelmezése.

A Szentírás alapján keressük a választ arra a kérdésre, mi a Krisztus tanítványai közötti egység titka, biztosítéka (Eféz 4,1–6).

Az emberi természet egyik legnagyobb vonzódása: a táboron belül lenni, azaz beilleszkedni, elfogadottá válni, idomulni a többséghez, keresni annak tetszését. Könnyen engedünk a „tömegvonzásnak”, a többséghez tartozást helyezve más, fontosabb szempontok elé – akár tudatosan, akár öntudatlanul. Ha az emberi természetet elemi erővel vonzza a táboron belül tartózkodás, akkor egész hitünknek és életünknek az az egyik legnagyobb próbája: merünk-e a táboron kívül lenni Jézussal? 

Jézus eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát – hogy legyen „VELÜNK AZ ISTEN”. Ezért jövendölték róla, hogy „nevét Immánuelnek nevezik”.    

Gyakran „kicsúszik az idő a kezünkből”, „időzavarba kerülünk”, ahogy mondani szoktuk. Jó hír, hogy az ezzel kapcsolatos tudás, képesség megszerezhető, mert Isten ezt felkínálja nekünk.

Ki az a kőszikla, amelyre az egyház épült? Máté 16,18 írásmagyarázata és értelmezéstörténetének áttekintése.

Jób könyvének vannak még fel nem tárt mélységei, amelyek a megértett igazságokat is árnyalhatják, tovább mélyíthetik. A következőkben néhány olyan újszerű felvetést teszünk – olykor régiek fölelevenítése mellett –, amelyek segíthetnek egyes problémás részletek megértésében, illetve a könyv világos alaptanításaihoz történő csatlakoztatásukban.

Sokan úgy gondolják, Jézus azért jött el, hogy megszabadítson a Törvénytől, amely megkötöz. Azonban már a Törvény is azért adatott, hogy a bűneinktől megtisztítson, és Jézus küldetése is az, hogy »a mi bűneinket elvegye« (1 Jn 3,5).

Pál apostol így írt munkatársának, Timótheusnak: olyan személyeket válasszanak a gyülekezeti tisztségek betöltésére, „akiknél megvan a hit titka, tiszta lelkiismerettel” (1Tim 3,9).

Az Újszövetség számos helyen visszahivatkozik az Ésaiás könyve 52. és 53. fejezetében olvasható messiási jövendölésre, amely egyedülálló módon szól Jézus helyettes áldozati halálának okáról, körülményeiről és eredményeiről: Mt 8,17; Jn 1,29; 12,38; Ap csel 8,31–35; Rm 4,25; 1Pt 2,22–25. E prófécia alapján egyértelmű a názáreti Jézus azonossága a megígért Messiással. Mégis számos mai keresztény írásmagyarázó vallja, hogy a prófécia a szétszóratást és elnyomatást szenvedett zsidó népet ábrázolja.

A választott nép társadalmi viszonyait Isten törvénye határozta meg minden tekintetben, és az Izrael védelme alatt álló jövevényekre is vonatkozott.

„Ő égő és fénylő szövétnek volt.”

Jézus nem volt a „sarx”-ban ellenállhatatlanul működő bűn uralma alatt, mint bárki más, noha hozzánk hasonló emberré lett.

Az Újszövetségen belül különleges helyet foglalnak el azok a felszólítások, melyek a mindenkori hívők „éberségére”, „virrasztására” vonatkoznak. Az Újszövetség – különösen az evangéliumok – görög nyelvében ezt általában a grégoreite („virrasszatok”, „legyetek éberek”) szóval bevezetett felszólítások hangsúlyozzák. Az Írások tanulmányozójában ugyanakkor jogosan merül fel a kérdés, hogy mi is e szó, illetve az általa jelölt lelki magatartás jelentéstartalma. Másképpen fogalmazva: mit jelent a Szentírás fogalomtárában az éberség, a „virrasztás”?