„Benne lakozott az istenség egész teljessége testileg”

Gabriel Cornelius Ritter von Max: Krisztus beteg gyermeket gyógyít  

Hogyan lehetséges, hogy Jézus nem volt a „sarx”-ban ellenállhatatlanul működő bűn uralma alatt, mint bárki más, noha hozzánk hasonló emberré lett? Mielőtt a kérdést megválaszolnánk, három igét, illetve igeszakaszt idézünk, amelyek nyilvánvalóvá teszik Jézus „sarx”-ban történt emberré válásának a valóságát:

„Ami a törvénynek lehetetlen volt, mivelhogy erőtlen volt a test (görögül sarx) miatt, Isten az ő Fiát elbocsátva bűn testének (görögül sarx) hasonlatosságában (görögül homoio-ma) és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a testben (görögül sarx).” (Rm 8,3)

„Az az indulat legyen bennetek, amely volt a Krisztus Jézusban is, aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett föl, emberekhez hasonlóvá (görögül homoioma) lett, és amikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2,5–8)

„Mindenestől fogva hasonlatosnak (görögül homoio) kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hű főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek.” (Zsid 2,17–18)

Mindhárom ige Jézus emberekhez való hasonlóságaként jeleníti meg a testtélételt. A szótárak szerint a homoióma szó a hasonlóságot az azonosság értelmében fejezi ki (www.wenstrom.org, www.biblestudytools.com).¹ Pál apostol a hasonlóság révén valóban az azonosságot kívánta hangsúlyozni, hiszen ha ennek ellenkezője – a különbözőség érzékeltetése – lett volna a célja, akkor nem használja ezt a kifejezést. Ha a különbözőséget akarta volna érzékeltetni, akkor Pál azt hangsúlyozza, és ezen belül, ezt kiegészítve említené meg az azonosságokat.

Ugyanakkor a hasonlóság érzékeltetése teret ad a különbözőség meglétének is. Ez érthető, hiszen Pál azt a képletet igyekszik velünk megértetni, hogy Jézus egyszerre ember (hasonlóság) és Isten (különbözőség). Azaz mindenben hozzánk is hasonló, és egyben Istennel is egyenlő. Az első, a hasonlóságot tartalmazó állítást az előző három igehellyel támasztottuk alá. A különbözőségre és annak tartalmára a Jézus testtélételével kapcsolatos két igével világítunk rá. A testben megjelent Krisztus megfoganása előtt Mária a következő kijelentést kapta: „Felelvén az angyal, mondta néki: A Szent Lélek száll tereád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért aki születik is, szentnek hívatik, Isten Fiának.” (Lk 1,35)

Egyetlen más emberrel kapcsolatosan sem tudósít arról a Biblia, hogy megfogantatásában Isten közvetlenül, a hétnapos teremtés során alkalmazott aktív, teremtő hatalmával vett volna részt.

A zsidókhoz írt levél ugyanezt a közvetlenül Istentől származó teremtettséget a következőképpen jeleníti meg: „A világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem.” (Zsid 10,5)

A Károlyi által alkottál szóval visszaadott görög katartizo ugyanebben a levélben a világ Isten által, a semmiből történt teremtése leírásánál (Zsid 11,3), majd később a minden jóra való készségesség (ugyancsak semmiből történő) megteremtése kapcsán szerepel (Zsid 13,21).² Amit tehát hangsúlyozni szeretnénk, az Jézus egyediségének a közvetlenül Istentől teremtettségében rejlő titka, melyben ugyanakkor megjelenik az emberi közreműködő is Mária személyében, aki a Dávid családjából származó, megromlott, emberi örökítőanyagot adja át Jézusnak. A titkot megfejteni ugyan nem tudjuk, de beláthatjuk, hogy csak Isten bölcsessége volt képes megoldani azt a lehetetlen feladatot, hogy emberi testbe rejtse el Jézus isteni dicsőségét. Hiszen nem felejthetjük el, hogy „benne lakozott az istenség egész teljessége testileg” (Kol 2,9).³

Jézus emberekhez való hasonlóságának és különbözőségnek megjelenítésével kapcsolatosan egy további példán keresztül tudjuk jobban megérteni az egyidejű kettősség természetét. A korábban már hivatkozott igében, Fil 2,6-ban is megjelenik ugyanez a téma, de ott még a mennyei szférában, Isten és Krisztus, vagyis az Atya és a Fiú bemutatásakor. Azt olvassuk, hogy „Krisztus Jézus […] amikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő Istennel egyenlő”. Pál nem azt írja, hogy Krisztus hasonló lenne Istenhez, ami minőségi különbségeket engedne meg, de azt sem írja, hogy azonos vele, hiszen ezzel eltűnne a Fiú személyazonossága. Az, hogy Krisztus egyenlő Istennel, egyszerre mutatja be, hogy erkölcsi minőségében és a hatalomban azonos Istennel, azonban személyében mégis különbözik tőle. Az isteni személyek közötti egyenlőséggel kapcsolatban tehát szintén nem merülhet fel bizonytalanság, mivel az apostol itt nem a hasonlóságot, hanem az azonosságot hangsúlyozza úgy, hogy mégis teret ad a különbözőség számára.

Ez az a pont, ahol visszatérhetünk a hasonlóság témakörének megvizsgálása előtt feltett kérdéshez: hogyan lehetséges, hogy Jézus maga nem volt a bűn „sarx”-ban ellenállhatatlanul működő uralma alatt, mint bárki más? A logikus válasz csak az lehet, hogy Jézus életében folyamatosan a bűn törvényénél hatalmasabb erő érvényesült, ami által képes volt minden pillanatban legyőzni a bűn benne is működni akaró törvényét. A következő két ige a győzelem tényét mutatja be. Mindenképp megjegyzendő ugyanakkor, hogy nem lenne különösebb jelentéstartalmuk, ha a bukásnak nem lett volna valós esélye, azaz ha Jézus valahogyan mentes lett volna az Isten törvénye elleni bűn elkövetésének lehetőségétől.

„Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme, és énbennem nincsen semmije.” (Jn 14,30)

„Nem olyan főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt [görögül khóris hamartias=bűn nélkül, vagyis anélkül, hogy bűnt követett volna el].” (Zsid 4,15)

Természetes kérdés, hogy miként volt ez lehetséges? A következő igék ismét Jézus különleges származására, istenfiúságára, valamint vállalt értékrendjére irányítják figyelmünket:

„Felelvén az angyal, mondta néki: A Szent Lélek száll tereád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért aki születik is, szentnek hívatik, Isten Fiának.” (Lk 1,35)

„Őbenne lakozik az istenség egész teljessége testileg.” (Kol 2,9)

„Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.” (Zsolt 40,9)

„Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, azért kent fel Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.” (Zsolt 45,8)

Látván, hogy Jézus különleges, közvetlenül az isteni Atyától való származása is hozzájárult a bűntől való távolmaradásához, nem szabad azt hinnünk, hogy saját, csupán emberi származásunk miatt mi sohasem leszünk képesek hasonló győzelmet aratni a bűn felett. Épp ellenkezőleg. A következő ige szerint mi is, Jézus példáját követve, hozzá hasonlóan – lelkileg, de nem testileg – Isten fiai lehetünk: „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Rm 8,14)

 Harold Copping: Jézus és a megbénult ember   

A megtérés, a lelki újjászületés útján lehetünk tehát Isten fiaivá mi is, de ez nem teremti újjá a bűnben született testünket (Zsolt 51,7). Az, Rm 6,23 („A bűn zsoldja halál…”) alapján, az első halál során mindenképp elpusztul, porrá lesz, és majd Jézus visszatértekor születik újjá immáron dicsőséges, istenfiúi formában (1Kor 15,42–53). Csak a Jézus eljövetelét megélő hívők kerülik el a testi halált, mivel az ő testük a halált elkerülve alakul át, változik el az istenfiúi formára (1Thess 4,16–17).

Mint Lk 1,35 és Zsid 10,5 kapcsán írtuk, Jézus származásilag is közvetlenül atyjának tudhatta Istent a földi életbe indulásakor, tehát mind származásilag, mind lelkileg Isten fia volt amellett, hogy földi anyjától megörökölte a bűnre hajló emberi természetet. A legutóbb idézett két zsoltárige (40,9; 45,8) az emberfia Jézus lelki ragaszkodását mutatja be a törvényhez. Ez nem is csoda, ha megfontoljuk, hogy Jézus mindvégig az Atya akaratát kereste és töltötte be, attól – kísértései ellenére – sohasem tért el: 

„Mondta nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.” (Jn 4,34)

„Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét.” (Jn 5,30) 

Ha jobban megvizsgáljuk az idézett két zsoltárigét (40,9; 45,8), láthatjuk, hogy a Messiás saját, tudatos döntései folytán aratott győzelmet és nyert koronát Istentől, nem pedig a származása predesztinálta sikerre. Ugyanezt fejezi ki Fil 2,6–8 is: 

„[Jézus], amikor Istennek formájában volt, nem tekintette [döntés] zsákmánynak azt, hogy ő Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette [döntés], szolgai formát vett föl, emberekhez hasonlóvá lett [döntés], és mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát [döntés], engedelmes lévén halálig [döntés], mégpedig a keresztfának haláláig.” 

Döntéseiben Jézust is, mint Őt követő tanítványait, Isten Lelke vezérelte, és ezáltal cselekedhette az Istenatya és nem az Ördögatya (Sátán neve Jn 8,44-ben) akaratát, miképpen a következő igék tanúsítják: 

„A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki énbennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. (…) Bizony, bizony mondom néktek: aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem.” (Jn 14,10–12)

Az igék alapján megállapíthatjuk, hogy Jézus Isten lelkének folyamatos vezetése alatt, azaz magát minden körülmények között (lásd például Mt 4,1–10; Mk 14,32–39) tudatosan annak alárendelve élt (élhetett) bűntelen életet a bűnre hajló természettel fertőzött emberi testben.

Ez tette és csak ez tehette Őt alkalmassá a helyettesítő áldozat szerepére, melyben minden ember bűnét magára vállalva vette el az ezekért Rm 6,23 szerint járó halálbüntetést. Az önmagában bűntelen Messiás bűnökkel való megterhelését és az ezek miatti büntetést az alábbi igék tanúsítják: 

„Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg. Mindnyájan mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki a saját útjára tért, de az Úr mindnyájunk vétkét őreá vetette. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt, és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földjéből, hogy népem bűnéért lett rajta vereség?!” (Ésa 53,5–8)

„Azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5,21) 

Ugyanakkor a bűnnel szerzett közvetlen, mondhatnánk testközeli tapasztalat tette Jézust az embereket teljesen megértő és hű képviselőjükké, közbenjárójukká az Atya előtt. Példájával és munkálkodásával 2Pt 1,3–4 értelmében⁴ segíti az Őt követő embereket a saját győzelméhez hasonló győzelmek kivívásához. 

„Nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, de bűn nélkül. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.” (Zsid 4,15–16)

Jegyzetek

1 „The LXX uses homoioma to translate the Hebrew temunah which is translated similitude or likeness. It appears some 40 times including non-canonical LXX writings.” http://www.wenstrom.org/downloads/written/word_studies/greek/homoioma.pdf „That which has been made after the likeness of something a figure, image, likeness, representation likeness i.e. resemblance, such as amounts almost to equality or identity.” http://www.biblestudytools.com/lexicons/greek/nas/homoioma.html„

2 https://www.teknia.com/greek-dictionary/katartizo

3 „Elérkezett az ideje, hogy Krisztus világunkba jöjjön és testet öltsön. Ő mondta: »Testet alkottál nekem.« (Zsid 10,5) Ha abban a dicsőségben jelenik meg, amely az övé volt Atyja oldalán a világ létezése előtt, nem viselhettük volna el jelenlétének fényét. Hogy szemlélhessük Őt és ne semmisüljünk meg, eltakarta dicsőségét. Istenségét emberi természet fedte, láthatatlan dicsőségét látható emberi formába rejtette.” (Ellen G. White)

4 „Mivelhogy az ő [Jézus] isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott, amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.”