Jézus Krisztus küldetése és a törvény

Ésaiás könyvében olvashatjuk: Krisztus azért jött, hogy „a törvényt naggyá és dicsőségessé tegye”. Egy másik prófécia így írt róla: „Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.” (Ésa 42,3–4)

A Zsoltárok könyvében szintén ilyen tartalmú messiási próféciát olvashatunk: „Akkor azt mondtam: Íme jövök, a könyvtekercsben írva van felőlem, hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.” (Zsolt 40,8–9)

A Szentírás bizonysága szerint élete során Jézus mindvégig hűséges és engedelmes volt, Atyja törvényeit megtartotta, mind szavaival, mind cselekedeteivel bizonyságot tett megtartásuk fontosságáról, azok változhatatlan voltáról és követhetőségéről. A hegyi beszédben egyértelműen nyilatkozott arról, hogy nem eltörölni jött a törvényt, sokkal inkább betölteni azt:

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvény vagy a próféták eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik. Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül, és úgy tanítja az embereket, a mennyek országában a legkisebb lesz. Valaki pedig cselekszi, és úgy tanít, az a mennyek országában nagy lesz.” (Mt 5,17–19)

 

Krisztus, a törvényadó (bizánci márvány sírdombormű-töredék, 300-as évek vége)

John Stott tanulmányában rámutat arra, hogy ez a példázat azért nagy jelentőségű, mert az Újszövetség és az Ószövetség, azaz az evangélium és a törvény között fennálló összefüggésre világít rá. Két részből áll, az első Krisztus és a törvény (17–18), a második pedig a keresztyének és a törvény (19–20) kapcsolatát tárgyalja (John Stott: A hegyi beszéd. Harmat Kiadó, Budapest, 1993, 65. o.).

Jézus szolgálata elején, kortársai körében mélységes felháborodást keltett feltételezett hozzáállása az Ószövetséghez, amit leginkább a szombattal kapcsolatos vita váltott ki. A farizeusok számára – akik „a törvény tanítói” voltak – úgy tűnt, mintha Jézus a törvény és Isten Igéje fölé helyezte volna magát. Jézus azonban határozottan kijelenti: senki se gondolja, hogy azért jött, hogy eltörölje a törvényt és a prófétákat. Szénási Sándor ezt a magyarázatot fűzi Jézus ezen kijelentéséhez: „Jézus a hegyi beszédben a maga küldetéséről ezt mondja: »Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.« (Mt 5,17) A keresztény teológusok már jó idő óta azt mondják: Jézus itt csak azt hangsúlyozza, hogy Ő valóra akar váltani minden rá vonatkozó próféciát. Ha azonban ennek a versnek eredeti értelmét szeretnénk felfogni, jobban oda kell figyelnünk minden egyes szóra, mégpedig Jézus anyanyelvére gondolva. Az egyik fontos szavunk a katalüó, amit héberül méfirrel mondhatunk, a másik a pléroó, amit általánosan lemalotnak fordíthatnánk vissza, a legajjém azonban még inkább megfelel neki. Vagyis a verset így kellene fordítanunk: »Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy a törvényt és a prófétákat hatályon kívül helyezzem. Nem jöttem, hogy hatályon kívül helyezzem őket, hanem inkább, hogy érvényt szerezzek nekik.« (…) Hogy Jézus számára mennyire fontos mindig a Törvény betöltése, vagyis a parancsolatoknak való elégtétel, azt abból is láthatjuk, mily sokszor int Mózes rendeléseinek teljesítésére. (…) Amikor Jézus feddi a farizeusokat és az írástudókat, a legnagyobb tévedés azt feltételezni, hogy a Törvény teljes elvetésének célzatával teszi! (…) Sokan úgy gondolják, Jézus azért jött el, hogy megszabadítson a Törvénytől, amely megkötöz. Ezzel szemben azt kellene meglátnunk, hogy már a Törvény is azért adatott, hogy a bűneinktől megtisztítson, és Jézus küldetése is az, hogy »a mi bűneinket elvegye« (1 Jn 3,5). A Törvény által képtelenek lennénk megigazulni és üdvözülni, de ez nem a Törvény hibája, hanem a miénk!” (Szénási Sándor: Jézus és a törvény. Theologiai Szemle, 1986/4., 239–241.  o., idézi Vankó Zsuzsa: A boldogság törvénye. Spalding Alapítvány, Budapest, 2003, 51–52. o.)

Ugyancsak beszédes Jézus egy másik mondásának az eredeti nyelvekig visszanyúló elemzése: „Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy ióta (görögül yod, a héber ábécé legkisebb betűje, majdnem olyan kicsi, mint egy vessző) vagy egyetlen pontocska (keraia, ívecske: feltehetően azokra az apró, horogszerű írásjelekre utal, amelyek egyes héber betűk megkülönböztető jegyei) el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Stott, i. m., 68. o.) A kijelentést az „amen” (= bizony) formula vezeti be, amely mindennek bizonyosságát fejezi ki. Két időmeghatározás is található ebben a mondatban. Az egyik: „amíg el nem múlik az ég és a föld” – a történelem egészére vonatkozik. A másik: „amíg minden be nem teljesedik” – ennek értelmezése már nem ilyen egyszerű. Az egyik értelmezés szerint a Törvénynek a tanítványok életében kell megvalósulnia, tehát a kijelentés a Törvény teljes megtartásának szükségességét hangsúlyozza. A másik (ún. üdvtörténeti) magyarázat szerint azt fejezi ki ez a mondat, hogy mindaz, amit a Törvény prófétai módon meghirdetett, maradéktalanul be fog következni.

A 19. versben nemcsak általánosan a Törvényről van szó, hanem parancsolatokról, amelyek közül egyet sem szabad „feloldani”. A „feloldani” ige a „megtenni” igével áll ellentétes értelmű párhuzamban, így elsősorban gyakorlati feloldást, elhanyagolást, figyelmen kívül hagyást jelent. Ezt a mondatot a keresztény tanítóknak szánt figyelmeztetésnek tekinthetjük: tetteikkel és szavaikkal is tartsák meg Isten parancsolatait. Mivel a mondás előtt a Jézus által beteljesített Törvényről van szó, a 19. versben említett parancsolatok is ehhez tartoznak, vagyis Jézus utasításaira vonatkoznak. A mondat így az Ószövetség beteljesítéseként meghirdetett isteni akarat komolyan vételére, gyakorlati megvalósítására és hiteles tanítására figyelmeztet.

Forrás

Kocsis Imre: A hegyi beszéd. Jel Kiadó, 1998. 71.

 (Megjelent a Sola Scriptura folyóirat 2014/4. számában)