"És nem tanultam a bölcsességet, hogy a Szentnek ismeretét tudnám... Ne tégy az ő beszédéhez, hogy meg ne feddjen téged és hazug ne légy." (Péld 30,3. 6)
"A Biblia nehezen érthető részei nem vetnek árnyékot Isten bölcsességére. Nem okozzák azok vesztét, akik úgy érzik, e nehézségek miatt nem menekülnek meg. Ha nem lennének titkok a Bibliában, ezek az emberek akkor is találnának okot a kételkedésre, még a legvilágosabb kijelentésekben is, mert nincs lelki világosságuk. Akik azt képzelik, hogy olyan magasrendű értelemmel vannak felruházva, hogy teljesen meg tudják magyarázni Isten útjait, azok egyenlővé akarják tenni az emberi bölcsességet az isteni bölcsességgel.
Sokan olvassák a Bibliát, de semmi hasznuk sincs belőle. Sőt sok esetben kifejezetten a kárukra olvassák. Ha tiszteletlenül és ima nélkül nyitjuk ki Isten könyvét, akkor kétely felhőzi be értelmünket és felfogásunkat. Az ellenség veszi át az irányítást gondolataink felett, és helytelen értelmezéseket sugall. Csak azok remélhetik a Lélek újabb, további felvilágosítását, akik követik a már elnyert fényt. Jézus világosan kijelentette: »Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok.« (Ján 7,17)
Istennek az a szándéka, hogy az igazság már ebben az életben is mindinkább kitáruljon hívő népe előtt. Ezt a tudást csak egyetlen úton szerezhetjük meg: ha Isten szavát annak a Léleknek a megvilágosításával tanulmányozzuk, aki azt ihlette. »Mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.« (1Kor 2,10)
Akik tisztelettel veszik kézbe a Szentírást, és azért kívánnak tanulni belőle, hogy meg is cselekedjék akaratát, azok előtt minden igazság megnyilatkozik. Akik ezzel a lelkülettel fordulnak a Bibliához, a próféták és apostolok társaságában találják magukat. Lelkük Krisztushoz hasonul, és vágyakoznak arra, hogy eggyé válhassanak vele." (Bizonyságtételek V. kötet, 698, 702. l.)
További cikkeink:
Szeretettel köszöntünk mindenkit!
2022. június 26.Kedves érdeklődők, gyülekezeteink istentiszteleti beosztását itt lehet megtekinteni. Online alkalmaink továbbra is követhetőek. Weboldalunk jobb oldalán található "Youtube élő adás" feliratra kattintva szombat délelőttönként tizenegy órakor élő istentisztelet látható. Továbbá Youtube csatornánkon és médiatárunkban rendelkezésre állnak korábbi video- és hanganyagaink.
Mindenkit szeretettel várunk!
2026. II. negyedévi országos beosztás
2026. március 29.Istentiszteleti szolgálatok beosztása gyülekezeteinkben
2026. II. negyedévi Biblia-tanulmány
2026. március 24.Megjelent és letölthető a 2026. II. negyedévi Biblia-tanulmányunk! Korábbi tanulmányok a dokumentumtárban érhetőek el.
Idejétmúltak-e a reformáció alapelvei?
2025. november 02.Kegyelemből, a Megváltó érdemeibe vetett hit által lesz az ember Isten igazságának részesévé, nem pedig a saját vezeklésével, teljesítményeivel, avagy a közbenjáró szentektől kölcsönzött érdemek által – ez volt Luther Márton nagy, felszabadító felfedezése. Valóban ez az evangélium lényege, olyan hatalmas, örökkévaló jó hír az ember számára, amely sohasem fakulhat meg.
„Minderről semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt” – Roland de Pury a lélek halandóságáról
2024. április 01.„Az apostolok nem csupán egy közönséges holttestet láttak, hanem Isten Fiáét. És akkor megértették: a halál nem átmenet, nem alvás, hanem pokoli realitás, a bűn zsoldja, Isten átka. A halál nem az a terület, ahol mi átmenetileg, látogatóként időzhetünk. A halál annak az állapota, aki Istentől elszakadt, bűnös ember. A Biblia így nevezi ezt az állapotot: pusztulás, sötétség, sír vagy gyehenna. Minderről azonban semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt. A húsvét azonban visszavetíti fényét a nagypéntekre is, Isten világossága a sötétségben fénylik. A bűnök megbocsátása nyomán tudjuk csak meg, hogy mi a bűn és a halál. A húsvét megértése megelőzi a nagypéntek megértését. Először is arra vezet rá bennünket, hogy egészen egyszerűen kijelentsük: a keresztény olyan ember, aki nem a lélek halhatatlanságában hisz. Hiszi azt, hogy Isten, aki a testet és a lelket megalkotta, átok alá vonta a testet és a lelket a halálban, majd Jézus Krisztusban – merő kegyelméből, mely a testre és a lélekre egyaránt vonatkozik – a halálból feltámasztja az embert. Nem található a Bibliában semmi olyan kijelentés, ami bennünket arra indítana, hogy valami mást higgyünk. Különben Jézus nem halt volna meg egészen, és nem tért volna vissza egészen az életbe.”

