Keresztény Advent Közösség
Hírek, Kürtszó Elemzések, tanulmányok Testi-lelki egészség Biblia

"Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (Neh 2,8; 1Kor 4,7)">"...És megadta nékem a király az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelme szerint."
"Mid van ugyanis, amit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (Neh 2,8; 1Kor 4,7)

"Isten azt kívánja, hogy rejtsük el énünket Krisztusban, és a dicsőséget teljesen neki adjuk. Életünk az Úré, és olyan felelősséggel teljes, amelyet mi nem fogunk fel egészen. Az »én« szálait sokszor beleszőjük életünk szövetébe és ezzel megraboljuk Istent az őt megillető tisztességtől és dicsőségtől. Nehémiás – miután, oly nagy befolyást szerzett a király mellett és Jeruzsálemben élő népe fölött is – ahelyett, hogy dicshimnuszt írt volna saját kiváló jellemvonásairól, rátermettségéről, energikusságáról, egyszerűen csak leírja a tényeket úgy, ahogy vannak. Kijelenti, hogy sikere Isten rajta nyugvó kezének, »jó kegyelmének« volt köszönhető. Örömmel ismerte el azt az igazságot, hogy Isten volt védelmezője magas pozíciójában. Minden előnyös tulajádonságáért Isten láthatatlanul munkálkodó hatalmát dicsérte. ő adott neki bölcsességet, az Úr tanította meg őt arra, miként használja a rábízott kegyelmi ajándékokat, és hogyan szerezzen általuk előnyöket Isten műve számára. Isten vezérlő hatalma és felügyelete alatt szerzett talentumaival más talentumokat. A mennyei eszközök által dolgozott eredményesen, mint emberi eszköz." (l898. 83. sz. levél)

További cikkeink:

Szeretettel köszöntünk mindenkit!

2022. június 26.

Kedves érdeklődők, gyülekezeteink istentiszteleti beosztását itt lehet megtekinteni. Online alkalmaink továbbra is követhetőek. Weboldalunk jobb oldalán található "Youtube élő adás" feliratra kattintva szombat délelőttönként tizenegy órakor élő istentisztelet látható. Továbbá Youtube csatornánkon és médiatárunkban rendelkezésre állnak korábbi video- és hanganyagaink.

Mindenkit szeretettel várunk!

Idejétmúltak-e a reformáció alapelvei?

2025. november 02.

Kegyelemből, a Megváltó érdemeibe vetett hit által lesz az ember Isten igazságának részesévé, nem pedig a saját vezeklésével, teljesítményeivel, avagy a közbenjáró szentektől kölcsönzött érdemek által – ez volt Luther Márton nagy, felszabadító felfedezése. Valóban ez az evangélium lényege, olyan hatalmas, örökkévaló jó hír az ember számára, amely sohasem fakulhat meg.

 

„Minderről semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt” – Roland de Pury a lélek halandóságáról

2024. április 01.

„Az apostolok nem csupán egy közönséges holttestet láttak, hanem Isten Fiáét. És akkor megértették: a halál nem átmenet, nem alvás, hanem pokoli realitás, a bűn zsoldja, Isten átka. A halál nem az a terület, ahol mi átmenetileg, látogatóként időzhetünk. A halál annak az állapota, aki Istentől elszakadt, bűnös ember. A Biblia így nevezi ezt az állapotot: pusztulás, sötétség, sír vagy gyehenna. Minderről azonban semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt. A húsvét azonban visszavetíti fényét a nagypéntekre is, Isten világossága a sötétségben fénylik. A bűnök megbocsátása nyomán tudjuk csak meg, hogy mi a bűn és a halál. A húsvét megértése megelőzi a nagypéntek megértését. Először is arra vezet rá bennünket, hogy egészen egyszerűen kijelentsük: a keresztény olyan ember, aki nem a lélek halhatatlanságában hisz. Hiszi azt, hogy Isten, aki a testet és a lelket megalkotta, átok alá vonta a testet és a lelket a halálban, majd Jézus Krisztusban – merő kegyelméből, mely a testre és a lélekre egyaránt vonatkozik – a halálból feltámasztja az embert. Nem található a Bibliában semmi olyan kijelentés, ami bennünket arra indítana, hogy valami mást higgyünk. Különben Jézus nem halt volna meg egészen, és nem tért volna vissza egészen az életbe.”