Keresztény Advent Közösség
Hírek, Kürtszó Elemzések, tanulmányok Testi-lelki egészség Biblia

"Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek?..." (1Kor 6,19)

"A természet törvényeinek szakadatlan áthágása nem más, mint Isten törvényeinek megszegése. A legtöbb ember tudatlan marad lényének törvényei felől. Szívesen vesztegelnek a homályban a következményeket illetően. Lassan ölő mérgekkel elégítik ki megromlott étvágyukat, amelyek tönkreteszik a vért, aláássák az idegek erejét és következményképpen betegséget és halált vonnak magukra. Barátaik a gondviselés rendelésének nevezik ezeket a bajokat. Pedig ezzel csak Istent gyalázzák. Nem történt más, mint hogy föllázadtak a természet törvényei ellen, és elvették a törvényszegésért járó büntetést. Szenvedés és korai halandóság uralkodik ma mindenfelé... Milyen hallatlan az ellentét a mi nemzedékünk és azok között, akik az első két évezred idején éltek!...
A természet tiltakozni fog az élet törvényeinek felrúgása ellen. Ameddig csak bírja, elviseli a visszaélést, de végül mégis elérkezik a megtorlás. Ez nemcsak a testi, hanem a szellemi erőkre is kihat. S az átok nem ér véget a törvénytaposónál, hanem a gonosz hatásokat nemzedékről nemzedékre továbbadja az ember... Istennek sohasem volt szándékában, hogy ilyen nyomorúságos állapotok uralkodjanak.
És amikor fellép a betegség, sokan Isten ellen zúgolódnak elesettségük miatt. Pedig nem Isten felelős azért a szenvedésért, ami a természet törvényeinek megrontását követi..." (Counsels on Diet and Foods, 118, 120, 122–123. l.)

További cikkeink:

Szeretettel köszöntünk mindenkit!

2022. június 26.

Kedves érdeklődők, gyülekezeteink istentiszteleti beosztását itt lehet megtekinteni. Online alkalmaink továbbra is követhetőek. Weboldalunk jobb oldalán található "Youtube élő adás" feliratra kattintva szombat délelőttönként tizenegy órakor élő istentisztelet látható. Továbbá Youtube csatornánkon és médiatárunkban rendelkezésre állnak korábbi video- és hanganyagaink.

Mindenkit szeretettel várunk!

„Minderről semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt” – Roland de Pury a lélek halandóságáról

2024. április 01.

„Az apostolok nem csupán egy közönséges holttestet láttak, hanem Isten Fiáét. És akkor megértették: a halál nem átmenet, nem alvás, hanem pokoli realitás, a bűn zsoldja, Isten átka. A halál nem az a terület, ahol mi átmenetileg, látogatóként időzhetünk. A halál annak az állapota, aki Istentől elszakadt, bűnös ember. A Biblia így nevezi ezt az állapotot: pusztulás, sötétség, sír vagy gyehenna. Minderről azonban semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt. A húsvét azonban visszavetíti fényét a nagypéntekre is, Isten világossága a sötétségben fénylik. A bűnök megbocsátása nyomán tudjuk csak meg, hogy mi a bűn és a halál. A húsvét megértése megelőzi a nagypéntek megértését. Először is arra vezet rá bennünket, hogy egészen egyszerűen kijelentsük: a keresztény olyan ember, aki nem a lélek halhatatlanságában hisz. Hiszi azt, hogy Isten, aki a testet és a lelket megalkotta, átok alá vonta a testet és a lelket a halálban, majd Jézus Krisztusban – merő kegyelméből, mely a testre és a lélekre egyaránt vonatkozik – a halálból feltámasztja az embert. Nem található a Bibliában semmi olyan kijelentés, ami bennünket arra indítana, hogy valami mást higgyünk. Különben Jézus nem halt volna meg egészen, és nem tért volna vissza egészen az életbe.”

A helyettesítés csodája – Az „engesztelő áldozat”

2024. április 01.

A kereszténységen kívül lévők, de a kereszténységen belül is nem kevesen az engesztelő áldozat antropomorf értelmezése miatt utasítják el a keresztény megváltás gondolatát, illetve viszonyulnak értetlenül Krisztus áldozatához. A Szentírás szépséges evangéliuma a különféle téves elképzelésekkel szemben éppen az, hogy Isten hoz áldozatot a bűnös emberért. Alábbi írásunk témája az „engesztelő áldozat” antropomorf és biblikus értelmezése.