William D. Edwards, MD – Wesley J. Gabel, MDiv – Floyd E. Hosmer, MS, AMI: Jézus fizikai haláláról
„Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Jézus Krisztus engesztelő áldozata, a bűnöst befedező helyettes áldozata Megváltónk végtelen lelki-fizikai szenvedésével járt. Mindannyiunkért hozta ezt az áldozatot, a mi bűneinkért sebezték meg, értünk vállalta a borzalmas halált. Mit mond az orvostudomány Jézus kivégzéséről?
„Jézust zsidó és római tárgyalásokon hallgatták ki, megkorbácsolták és kereszthalálra ítélték. A korbácsolás mély csíkokban zúzta, szakította húsát, jelentős vérveszteséget okozva, ami valószínűleg keringési sokk beálltához vezetett. Ezt az a tény is bizonyítani látszik, hogy Jézus túl gyenge volt a keresztrúd Golgotára viteléhez. A keresztre feszítés helyén csuklóit a keresztfához szegezték, és miután a keresztrudat egy függőleges cölöpre emelték, lábait a cölöphöz szegezték. A keresztre feszítés fő kórélettani hatása a normális légzés zavara. Eszerint a halál oka elsődlegesen keringési sokk és fulladás volt. Jézus halálát a dárda tette bizonyossá, amivel egy katona az oldalába szúrt. A mai orvostudomány értelmezése szerint a történelmi bizonyítékok arra utalnak, hogy Jézus halott volt, amikor levették a keresztről.”
A tanulmány ide kattintva olvasható (megjelent az Útjelző folyóirat 2007/2. számában).
Eredeti megjelenés:
William D. Edwards, MD – Wesley J. Gabel, MDiv – Floyd E. Hosmer, MS, AMI:
On the Physical Death of Jesus Christ. JAMA. 1986;255(11):1455-1463. doi:10.1001/jama.1986.03370110077025.
https://jamanetwork.com/journals/jama/article-abstract/403315
További cikkeink:
Szeretettel köszöntünk mindenkit!
2022. június 26.Kedves érdeklődők, gyülekezeteink istentiszteleti beosztását itt lehet megtekinteni. Online alkalmaink továbbra is követhetőek. Weboldalunk jobb oldalán található "Youtube élő adás" feliratra kattintva szombat délelőttönként tizenegy órakor élő istentisztelet látható. Továbbá Youtube csatornánkon és médiatárunkban rendelkezésre állnak korábbi video- és hanganyagaink.
Mindenkit szeretettel várunk!
2023. IV. negyedévi Biblia-tanulmány
2023. október 01.Megjelent és letölthető a 2023. IV. negyedévi Biblia-tanulmányunk! Korábbi tanulmányok a dokumentumtárban érhetőek el.
2023. IV. negyedévi országos beosztás
2023. október 01.Istentiszteleti szolgálatok beosztása gyülekezeteinkben
Idejétmúltak-e a reformáció alapelvei?
2023. október 31.Kegyelemből, a Megváltó érdemeibe vetett hit által lesz az ember Isten igazságának részesévé, nem pedig a saját vezeklésével, teljesítményeivel, avagy a közbenjáró szentektől kölcsönzött érdemek által. Ez volt Luther nagy, felszabadító felfedezése. Valóban ez az evangélium lényege, olyan hatalmas, örökkévaló jó hír az ember számára, amely sohasem fakulhat meg.
„Az igazságtalan tettekbe foglalt igazság a világunkra szórható legnagyobb átok”
2023. május 15.A Szentírás alapján keressük a választ arra a kérdésre, mi a Krisztus tanítványai közötti egység titka, biztosítéka (Eféz 4,1–6).
„Minderről semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt” – Roland de Pury a lélek halandóságáról
2023. április 09.„Az apostolok nem csupán egy közönséges holttestet láttak, hanem Isten Fiáét. És akkor megértették: a halál nem átmenet, nem alvás, hanem pokoli realitás, a bűn zsoldja, Isten átka. A halál nem az a terület, ahol mi átmenetileg, látogatóként időzhetünk. A halál annak az állapota, aki Istentől elszakadt, bűnös ember. A Biblia így nevezi ezt az állapotot: pusztulás, sötétség, sír vagy gyehenna. Minderről azonban semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt. A húsvét azonban visszavetíti fényét a nagypéntekre is, Isten világossága a sötétségben fénylik. A bűnök megbocsátása nyomán tudjuk csak meg, hogy mi a bűn és a halál. A húsvét megértése megelőzi a nagypéntek megértését. Először is arra vezet rá bennünket, hogy egészen egyszerűen kijelentsük: a keresztény olyan ember, aki nem a lélek halhatatlanságában hisz. Hiszi azt, hogy Isten, aki a testet és a lelket megalkotta, átok alá vonta a testet és a lelket a halálban, majd Jézus Krisztusban – merő kegyelméből, mely a testre és a lélekre egyaránt vonatkozik – a halálból feltámasztja az embert. Nem található a Bibliában semmi olyan kijelentés, ami bennünket arra indítana, hogy valami mást higgyünk. Különben Jézus nem halt volna meg egészen, és nem tért volna vissza egészen az életbe.”