Ki a történelem ura, irányítója?

„Ne gondolják, kérem, hogy létezik akár csak egyetlen olyan államférfi is, aki nemhogy irányítani, hanem csupán áttekinteni, átlátni is képes volna azt, ami egy adott pillanatban a világon történik” – mondta egy előadáson a Magyar Távirati Iroda külpolitikai főszerkesztő-helyettese valamikor az 1970-es évek elején.

Sok keresztény úgy gondolja, hogy ha ilyen ember nincs is, Isten azért ott van a történelem eseményei mögött, Ő tereli azokat valamiféle pozitív kibontakozás és végcél felé a háttérből. Mit mond erről a keresztény tanítás ősforrása, a Biblia?

Jézus az alábbi kijelentést tette szenvedéstörténete küszöbén, a Getsemáne-kertben történt elfogatása előtt: „Jön e világ fejedelme, de énbennem nincsen semmije.” (Jn 14,30) A Bibliában Sátánnak (héber név, jelentése: ellenség) és ördögnek (görög diabolosz, jelentése: vádoló) nevezett természetfeletti lényre utalt ezzel. Ő a történelemben zajló események, ezen belül az ellene irányuló támadások fő mozgatója – ezt érzékeltette Jézus a kijelentésével. Pál apostol egy szinonim kifejezést alkalmaz: „e világ istenének” nevezi a bűn (az önzés, az énközéppontúság) szerzőjét (2Kor 4,4). Ez az ősellenség így dicsekedett a Megváltó megkísértésekor, miután „egy szempillantásban” megmutatta neki „e világ minden országát, és azok dicsőségét”: „Nékem adatott, és annak adom, akinek akarom.” (Mt 4,8; Lk 4,6) Ez az állítása féligazság volt az Írás szerint, mert a Teremtő nem szolgáltatta ki neki a Földet. Sátán azon az alapon uralja a világot, hogy az emberek túlnyomó többsége az ő találmányát, az önzés törvényét követi. Jézus és az evangéliumok valóságosan létező személyként szólnak tehát Sátánról, noha az emberek, sőt a keresztények többsége is csupán mitikus figurának tekinti őt. Jézus jellemzése szerint „emberölő volt kezdettől fogva, nem állott meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug és hazugság atyja” (Jn 8,44).

Zichy Mihály: A démon fegyverei – A rombolás géniuszának diadala (1878)

Zichy Mihály a lényeget ragadta meg – biblikus nézőpont szerint –, amikor a Földünkön történő gonosz dolgok „karmestereként” ábrázolta Lucifert A pusztítás géniuszának diadala, avagy A démon fegyverei című képén. „A leghumánusabb, legnagyobb eszmék csakis az érettük kiontott vérben, rombolásban vernek gyökeret… A pillanatnyi diadal: a Pusztítás diadala… Hadd fussa át képem a világot, mint egy fájdalmas és ijesztő sikoltás” – írta Zichy a festményével kapcsolatban, amelyet az 1878-as párizsi világkiállításra készített.

A Miatyánk mintaimádsága, amellyel Jézus tanította imádkozni a tanítványait, ugyancsak markánsan fejezi ki, hogy ki a világ fejedelme és a történelem ura ténylegesen. A „jöjjön el a te országod” kérés arra utal, hogy jelenleg nem Isten uralma érvényesül a Föld és annak történelme felett. A „legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is” kérés szintén arról tanúskodik, hogy döntően nem a Teremtő akarata érvényesül ezen a világon. Az imádság vége pedig – „szabadíts meg a gonosztól!” (avagy „a Gonosztól”)¹ – szintén egyértelművé teszi, ki a világ fejedelme jelenleg. A Miatyánk erőteljesen érzékelteti, hogy Isten csak segítségül hívásokra avatkozik be a földön zajló eseményekbe, mivel tiszteletben tartja az emberek szabad választását. Senkire nem kényszeríti rá a maga uralmát, noha „Ő ad mindeneknek életet, leheletet és mindent” (Ap csel 17,25).

Ugyanakkor mégis ellenőrzése alatt tartja a történelmet. Hagyja érvényesülni az „amit vet az ember, azt aratja” (Gal 6,7) törvényt, de eközben folyvást előreviszi és maradéktalanul megvalósítja a történelembe ágyazott megváltási tervét. Hagyja, hogy mindenki tegye azt, amit akar a saját indítékai szerint – még ha az gonosz is –, de „elforgatja a nemzetek tanácsát, és meghiúsítja a népek gondolatait” (Zsolt 33,10). Az ő „tanácsa” viszont „megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről nemzedékre” (Zsolt 33,11).

Az emberek szabad választása és cselekvése folytán tehát nem Isten a történelem ura jelenleg. Mégis „övé a bölcsesség és az erő, Ő változtatja meg az időket és az idők részeit, dönt királyokat és tesz királyokat” (Dn 2,20). Azaz bizonyos pontokon, amikor szükségesnek látja, beavatkozik a történelem menetébe. Nem erőszakosan, hanem oly módon, hogy „elforgatja” bölcsességével a történelemben zajló folyamatokat a megváltási terv és az őt segítségül hívók javára.

Figyelemre méltó Josephus Flavius történetíró (i. sz. 1. század) megállapítása, amelyet Dániel könyve méltatása kapcsán tett: „Mennyire tévednek az epikureisták, ha azt hiszik, hogy az életben nincs gondviselés, hogy Isten nem törődik az emberek dolgaival… Mert nem lehetnénk tanúi annak, hogy [Dániel] jövendölései mind beteljesültek, ha a világon mindent csak a véletlen irányítana.”²

Mindemellett – amint az előzőekből is nyilvánvaló lett – Isten nem irányítja kézi vezérléssel a történelmet, egy az egyben semmiképpen nem áll az ő uralma alatt. Sokkal inkább, sokkal jellemzőbben érvényesül a démoni befolyás. Ezért is jelentette ki Jézus: „Az én országom nem e világból való.” (Jn 18,36) A történelem nem egyfajta spirituális evolúcióról szól, hanem ellenkezőleg, „a bűn pedig teljességre jutva halált nemz” törvényszerűség érvényesüléséről (Jak 1,15). Isten lassítja, fékezi ezt a folyamatot titokzatos, „szüntelen munkálkodásával” (Jn 5,17), és ebbe a jóra készséges emberi eszközöket is belevonja, utat készítve ezzel a megváltási terv megvalósulásának. Végül azonban a történelem mégis beletorkollik – Jézus félreérthetetlen kijelentése szerint – egy olyan „nyomorúságos időbe, amely nem volt, mióta nép kezdett lenni” (Mt 24,21–22; vö. Dn 12,1). Ekkor következik be – számos egyértelmű, határozott bibliai ígéret szerint – a soha nem hitt és emberileg szinte elképzelhetetlen esemény: Jézus Krisztus isteni hatalommal visszatér, hogy monumentális és erkölcsileg tökéletes igazságszolgáltatás nyomán újjáteremtse a Földet, amit azután örökségül ad a „szelídeknek” (Mt 5,5). Csakis ekkor, csakis ezt követően lesz Isten osztatlanul a (további) történelem ura. Ekkor lesz valósággá az igazságos társadalom, a boldog emberi közösség álma a földön. Péter apostol így ír erről: „Új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.” (2Pt 3,13) 

Jegyzetek

1 Az Újszövetség szövegét őrző legrégibb kódexekben nincsenek megkülönböztetve a nagy- és kisbetűk, továbbá a gonosz szó a Kísértőt is jelölheti, akitől végső soron minden gonosz és rossz dolog származik.

2 A zsidók története. Európa Kiadó, Budapest, 1980, 243.

(Megjelent a Sola Scriptura folyóirat 2010/2. számában)