Keresztény Advent Közösség
Hírek, Kürtszó Elemzések, tanulmányok Testi-lelki egészség Biblia

“Mondta néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felelt néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám... Mondta néki Jézus: Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” (Jn. 13:8, 10)

“Miként Pétert és a többi tanítványt, úgy bennünket is megtisztított Krisztus vére. Szívünk tisztaságát azonban gyakran beszennyezi a bűnnel való érintkezés. Ezért Krisztus elé kell járulnunk, hogy megtisztító kegyelmében részesüljünk. Péter tiltakozott az ellen, hogy az Úr megérintse poros lábait. Hányszor kerül érintkezésbe a mi tisztátalan szívünk is Jézus szentségével! Milyen fájdalmasan érinti őt rossz természetünk! Egyedül csak az tesz alkalmassá minket a vele való közösségre, ha ereje megtisztított bennünket.

 

Az a szolgálat, amelyet Péter visszautasított, egy magasabbrendű megtisztítás jelképe volt. Krisztus azért jött, hogy megtisztítsa szívünket a bűn szennyétől. Péter azzal, hogy nem engedte meg lábának megmosását, azt a magasrendű megtisztítást utasította el, amit az alacsonyabbrendű ábrázolt. A valóságban magát az Urat utasította el. Nem alázzuk meg a Mestert azzal, ha megengedjük, hogy megtisztítson minket. Az igazi alázatosság abban nyilatkozik meg, ha hálás szívvel elfogadjuk minden gondoskodását, és odaadással szolgálunk neki. Ezekre a szavakra: »Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám«, Péter feladta büszkeségét és önös akaratát. Nem tarthatott ki amellett, ami elkülönítette volna őt Krisztustól, mert ez halált jelentett volna a számára...”

(Jézus élete, Mindenki szolgája c. fejezetből)

További cikkeink:

Szeretettel köszöntünk mindenkit!

2022. június 26.

Kedves érdeklődők, gyülekezeteink istentiszteleti beosztását itt lehet megtekinteni. Online alkalmaink továbbra is követhetőek. Weboldalunk jobb oldalán található "Youtube élő adás" feliratra kattintva szombat délelőttönként tizenegy órakor élő istentisztelet látható. Továbbá Youtube csatornánkon és médiatárunkban rendelkezésre állnak korábbi video- és hanganyagaink.

Mindenkit szeretettel várunk!

„Minderről semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt” – Roland de Pury a lélek halandóságáról

2024. április 01.

„Az apostolok nem csupán egy közönséges holttestet láttak, hanem Isten Fiáét. És akkor megértették: a halál nem átmenet, nem alvás, hanem pokoli realitás, a bűn zsoldja, Isten átka. A halál nem az a terület, ahol mi átmenetileg, látogatóként időzhetünk. A halál annak az állapota, aki Istentől elszakadt, bűnös ember. A Biblia így nevezi ezt az állapotot: pusztulás, sötétség, sír vagy gyehenna. Minderről azonban semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt. A húsvét azonban visszavetíti fényét a nagypéntekre is, Isten világossága a sötétségben fénylik. A bűnök megbocsátása nyomán tudjuk csak meg, hogy mi a bűn és a halál. A húsvét megértése megelőzi a nagypéntek megértését. Először is arra vezet rá bennünket, hogy egészen egyszerűen kijelentsük: a keresztény olyan ember, aki nem a lélek halhatatlanságában hisz. Hiszi azt, hogy Isten, aki a testet és a lelket megalkotta, átok alá vonta a testet és a lelket a halálban, majd Jézus Krisztusban – merő kegyelméből, mely a testre és a lélekre egyaránt vonatkozik – a halálból feltámasztja az embert. Nem található a Bibliában semmi olyan kijelentés, ami bennünket arra indítana, hogy valami mást higgyünk. Különben Jézus nem halt volna meg egészen, és nem tért volna vissza egészen az életbe.”

A helyettesítés csodája – Az „engesztelő áldozat”

2024. április 01.

A kereszténységen kívül lévők, de a kereszténységen belül is nem kevesen az engesztelő áldozat antropomorf értelmezése miatt utasítják el a keresztény megváltás gondolatát, illetve viszonyulnak értetlenül Krisztus áldozatához. A Szentírás szépséges evangéliuma a különféle téves elképzelésekkel szemben éppen az, hogy Isten hoz áldozatot a bűnös emberért. Alábbi írásunk témája az „engesztelő áldozat” antropomorf és biblikus értelmezése.