Keresztény Advent Közösség
Hírek, Kürtszó Elemzések, tanulmányok Testi-lelki egészség Biblia

“Felelt Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.” (Jn. 18:36)

“Tömegek léteznek a vallásos világban ma is, akik hiszik, hogy Krisztus országáért dolgoznak, mint földi és ideiglenes országért. A mi Urunkat kívánják e világ királyságainak az uralkodójává tenni, őt akarják a világ törvényhozó testületei, palotái és piacai urává tenni. Elvárják, hogy emberi tekintéllyel uralkodjék, kierőszakolt törvényes rendelkezések alapján. Minthogy Krisztus személy szerint most nincs jelen, vállalkoznak arra is, hogy helyette ténykedjenek, hogy országának törvényeit végrehajtsák. Ilyen királyság megalapítását kívánták a zsidók is Krisztus napjaiban. Elfogadták volna Jézust, ha hajlandó lett volna földi uralmat létrehozni, érvényesíteni azt, amit ők az Isten törvényének tekintettek, őket pedig kinevezni a maga akarata magyarázóivá és uralma ügyvivőivé. Ő azonban kijelentette: »Az én országom nem e világból való« (Jn. 18:36). Nem fogadta el a földi trónt.

 

A kormányzat, amely alatt Jézus élt, romlott volt, elnyomta a népet. Mindenütt csak égbekiáltó visszaélés, kizsákmányolás, vakhitűség, felörlő kegyetlenkedés volt jellemző. Az Üdvözítő mégsem próbálkozott polgári közigazgatási reformokkal. Nem támadta a nemzeti visszaéléseket, nem kárhoztatta a nemzet ellenségeit. Nem avatkozott bele a hatalmon levők rendelkezéseibe. Ő, a mi példaképünk, távol tartotta magát a földi kormányzatoktól. Nem azért, mintha az emberek fájdalmai és bajai iránt érzéketlen lett volna, hanem azért, mert tudta, hogy a gyógyszer nem emberi vagy külső intézkedésekben rejlik. Tudta, hogy a hatásos gyógyításnak személyesnek kell lennie és a szívet kell újjáalakítania. Nem törvényszékek vagy nagytanácsok határozatai, nem a világ nagy embereinek a pártfogása létesíti Krisztus országát, hanem Krisztus természetének az emberbe plántálása a Szentlélek munkája által... Ez az egyedüli hatalom, amely valóban munkálja az emberiség felemelkedését. Ennek a műnek a véghezvitele érdekében az egyetlen lehetséges emberi ténykedés: Isten Igéjének a tanítása és gyakorlása.

 

Ma is, mint Krisztus napjaiban, nem azokra bízta Isten országának ügyét, akik a földi uralkodók és a földi törvényhozás elismeréséért és támogatásáért rajonganak, hanem azokra, akik azokat a lelki igazságokat hirdetik a népnek az ő nevében, amelyek Pál tapasztalatát valósítják meg befogadóik életében: »Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus« (Gal. 2:20).”

(Jézus élete, “Nem szemmel láthatólag jő el c. fejezetből)

További cikkeink:

Szeretettel köszöntünk mindenkit!

2022. június 26.

Kedves érdeklődők, gyülekezeteink istentiszteleti beosztását itt lehet megtekinteni. Online alkalmaink továbbra is követhetőek. Weboldalunk jobb oldalán található "Youtube élő adás" feliratra kattintva szombat délelőttönként tizenegy órakor élő istentisztelet látható. Továbbá Youtube csatornánkon és médiatárunkban rendelkezésre állnak korábbi video- és hanganyagaink.

Mindenkit szeretettel várunk!

„Minderről semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt” – Roland de Pury a lélek halandóságáról

2024. április 01.

„Az apostolok nem csupán egy közönséges holttestet láttak, hanem Isten Fiáét. És akkor megértették: a halál nem átmenet, nem alvás, hanem pokoli realitás, a bűn zsoldja, Isten átka. A halál nem az a terület, ahol mi átmenetileg, látogatóként időzhetünk. A halál annak az állapota, aki Istentől elszakadt, bűnös ember. A Biblia így nevezi ezt az állapotot: pusztulás, sötétség, sír vagy gyehenna. Minderről azonban semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt. A húsvét azonban visszavetíti fényét a nagypéntekre is, Isten világossága a sötétségben fénylik. A bűnök megbocsátása nyomán tudjuk csak meg, hogy mi a bűn és a halál. A húsvét megértése megelőzi a nagypéntek megértését. Először is arra vezet rá bennünket, hogy egészen egyszerűen kijelentsük: a keresztény olyan ember, aki nem a lélek halhatatlanságában hisz. Hiszi azt, hogy Isten, aki a testet és a lelket megalkotta, átok alá vonta a testet és a lelket a halálban, majd Jézus Krisztusban – merő kegyelméből, mely a testre és a lélekre egyaránt vonatkozik – a halálból feltámasztja az embert. Nem található a Bibliában semmi olyan kijelentés, ami bennünket arra indítana, hogy valami mást higgyünk. Különben Jézus nem halt volna meg egészen, és nem tért volna vissza egészen az életbe.”

A helyettesítés csodája – Az „engesztelő áldozat”

2024. április 01.

A kereszténységen kívül lévők, de a kereszténységen belül is nem kevesen az engesztelő áldozat antropomorf értelmezése miatt utasítják el a keresztény megváltás gondolatát, illetve viszonyulnak értetlenül Krisztus áldozatához. A Szentírás szépséges evangéliuma a különféle téves elképzelésekkel szemben éppen az, hogy Isten hoz áldozatot a bűnös emberért. Alábbi írásunk témája az „engesztelő áldozat” antropomorf és biblikus értelmezése.