“Felelt Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.” (Jn. 18:36)

“Tömegek léteznek a vallásos világban ma is, akik hiszik, hogy Krisztus országáért dolgoznak, mint földi és ideiglenes országért. A mi Urunkat kívánják e világ királyságainak az uralkodójává tenni, őt akarják a világ törvényhozó testületei, palotái és piacai urává tenni. Elvárják, hogy emberi tekintéllyel uralkodjék, kierőszakolt törvényes rendelkezések alapján. Minthogy Krisztus személy szerint most nincs jelen, vállalkoznak arra is, hogy helyette ténykedjenek, hogy országának törvényeit végrehajtsák. Ilyen királyság megalapítását kívánták a zsidók is Krisztus napjaiban. Elfogadták volna Jézust, ha hajlandó lett volna földi uralmat létrehozni, érvényesíteni azt, amit ők az Isten törvényének tekintettek, őket pedig kinevezni a maga akarata magyarázóivá és uralma ügyvivőivé. Ő azonban kijelentette: »Az én országom nem e világból való« (Jn. 18:36). Nem fogadta el a földi trónt.

A kormányzat, amely alatt Jézus élt, romlott volt, elnyomta a népet. Mindenütt csak égbekiáltó visszaélés, kizsákmányolás, vakhitűség, felörlő kegyetlenkedés volt jellemző. Az Üdvözítő mégsem próbálkozott polgári közigazgatási reformokkal. Nem támadta a nemzeti visszaéléseket, nem kárhoztatta a nemzet ellenségeit. Nem avatkozott bele a hatalmon levők rendelkezéseibe. Ő, a mi példaképünk, távol tartotta magát a földi kormányzatoktól. Nem azért, mintha az emberek fájdalmai és bajai iránt érzéketlen lett volna, hanem azért, mert tudta, hogy a gyógyszer nem emberi vagy külső intézkedésekben rejlik. Tudta, hogy a hatásos gyógyításnak személyesnek kell lennie és a szívet kell újjáalakítania. Nem törvényszékek vagy nagytanácsok határozatai, nem a világ nagy embereinek a pártfogása létesíti Krisztus országát, hanem Krisztus természetének az emberbe plántálása a Szentlélek munkája által... Ez az egyedüli hatalom, amely valóban munkálja az emberiség felemelkedését. Ennek a műnek a véghezvitele érdekében az egyetlen lehetséges emberi ténykedés: Isten Igéjének a tanítása és gyakorlása.

Ma is, mint Krisztus napjaiban, nem azokra bízta Isten országának ügyét, akik a földi uralkodók és a földi törvényhozás elismeréséért és támogatásáért rajonganak, hanem azokra, akik azokat a lelki igazságokat hirdetik a népnek az ő nevében, amelyek Pál tapasztalatát valósítják meg befogadóik életében: »Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus« (Gal. 2:20).”

(Jézus élete, “Nem szemmel láthatólag jő el c. fejezetből)