Keresztény Advent Közösség
Hírek, Kürtszó Elemzések, tanulmányok Testi-lelki egészség Biblia

“Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen. Míg elhallgattam, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt... Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak és te elvetted rólam bűneimnek terhét.” (Zsolt. 32:1–3, 5)

“Ahhoz, hogy Isten megbocsátó szeretetét elfogadhassuk és másoknak is közvetíthessük, elsősorban az szükséges, hogy felismerjük Isten hozzánk való szeretetét és higgyünk benne. Sátán ezernyi cselfogással él, hogy megakadályozzon abban, hogy ezt a szeretetet felismerjük. Azt akarja elhitetni velünk, hogy rettenetesek bűneink és hibáink. Szerinte lehetetlenség, hogy Isten figyeljen imánkra, megáldjon és megmentsen minket. Önmagunkban valóban csak gyengeséget láthatunk és semmink sincs, aminek alapján jogot formálhatnánk Isten kegyelmére. Sátán erőnek erejével el akarja elhitetni velünk, hogy hiába fáradozunk, úgysem tudjuk megváltoztatni jellemhibáinkat. Amikor Istenhez közeledünk, az Ellenség a fülünkbe súgja: »Semmi értelme sincs az imádnak, mert ilyen és ilyen gonoszságokat követtél el. Vajon nem vétkeztél-e az Isten ellen, nem cselekedtél-e a saját lelkiismereted szava ellen?« Mi azonban ezt mondhatjuk: »Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minden bűntől«.

 

Éppen akkor, amikor úgy érezzük, hogy vétkeztünk s ezért nem tudunk imádkozni, akkor van itt a legfőbb ideje, hogy imádkozzunk. Lehet, hogy szégyenkezünk és mélyen megalázottnak érezzük magunkat, mégis imádkoznunk és hinnünk kell. »Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én« (I.Tim. 1:15). A bűnbocsánat és az Istennel való kiengesztelődés nem a szolgálatunk jutalma, nem érdemként adja Isten a bűnös embernek, hanem olyan ajándék, mely Krisztus szeplőtlen életszentsége folytán lesz a miénk.”

(Gondolatok a Hegyibeszédről, A “miatyánk c. fejezetből)

További cikkeink:

Szeretettel köszöntünk mindenkit!

2022. június 26.

Kedves érdeklődők, gyülekezeteink istentiszteleti beosztását itt lehet megtekinteni. Online alkalmaink továbbra is követhetőek. Weboldalunk jobb oldalán található "Youtube élő adás" feliratra kattintva szombat délelőttönként tizenegy órakor élő istentisztelet látható. Továbbá Youtube csatornánkon és médiatárunkban rendelkezésre állnak korábbi video- és hanganyagaink.

Mindenkit szeretettel várunk!

Idejétmúltak-e a reformáció alapelvei?

2025. november 02.

Kegyelemből, a Megváltó érdemeibe vetett hit által lesz az ember Isten igazságának részesévé, nem pedig a saját vezeklésével, teljesítményeivel, avagy a közbenjáró szentektől kölcsönzött érdemek által – ez volt Luther Márton nagy, felszabadító felfedezése. Valóban ez az evangélium lényege, olyan hatalmas, örökkévaló jó hír az ember számára, amely sohasem fakulhat meg.

 

„Minderről semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt” – Roland de Pury a lélek halandóságáról

2024. április 01.

„Az apostolok nem csupán egy közönséges holttestet láttak, hanem Isten Fiáét. És akkor megértették: a halál nem átmenet, nem alvás, hanem pokoli realitás, a bűn zsoldja, Isten átka. A halál nem az a terület, ahol mi átmenetileg, látogatóként időzhetünk. A halál annak az állapota, aki Istentől elszakadt, bűnös ember. A Biblia így nevezi ezt az állapotot: pusztulás, sötétség, sír vagy gyehenna. Minderről azonban semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt. A húsvét azonban visszavetíti fényét a nagypéntekre is, Isten világossága a sötétségben fénylik. A bűnök megbocsátása nyomán tudjuk csak meg, hogy mi a bűn és a halál. A húsvét megértése megelőzi a nagypéntek megértését. Először is arra vezet rá bennünket, hogy egészen egyszerűen kijelentsük: a keresztény olyan ember, aki nem a lélek halhatatlanságában hisz. Hiszi azt, hogy Isten, aki a testet és a lelket megalkotta, átok alá vonta a testet és a lelket a halálban, majd Jézus Krisztusban – merő kegyelméből, mely a testre és a lélekre egyaránt vonatkozik – a halálból feltámasztja az embert. Nem található a Bibliában semmi olyan kijelentés, ami bennünket arra indítana, hogy valami mást higgyünk. Különben Jézus nem halt volna meg egészen, és nem tért volna vissza egészen az életbe.”