“Az irgalmas szemű ember megáldatik...” (Péld. 22:9)

“A világ szeretetre vágyik. Rászorul Isten népének imáira és segítségére. Arra van szüksége, hogy Krisztus követőinek életéből felismerhesse Krisztust. Isten népének pedig szüksége van lehetőségekre, hogy gyakorolhassa a szeretetet, hogy hathatóssá váljanak imái, és hogy az isteni mintához hasonló jellem fejlődjék ki bennünk. Isten azért helyezte közénk a szegényeket, a szerencsétleneket, a betegeket és a szenvedőket, hogy megadja ezeket a lehetőségeket... Az Úr a mi közreműködésünk nélkül is elvégezhetné munkáját. Nem függ a pénzünktől, az időnktől vagy a tevékenységünktől. A gyülekezet azonban nagyon értékes a szemében... Azt szeretné, ha nem lenne rajta sem szeplő, sem ránc, se semmi efféle... Ezért nyújt lehetőségeket, hogy fáradozzunk érte, s ezt úgy fogadja, mint az iránta való szeretetünk és hűségünk zálogát.

Az Úr a szegények és szenvedők életén keresztül vizsgál bennünket, és az a célja, hogy megmutassa nekünk is, hogy mi lakik a szívünkben. Nem hanyagolhatjuk el a könyörület munkálását anélkül, hogy magunkat is veszedelembe ne sodornánk... Úgy kell beírnunk a lelkiismeretünkbe, mintha vastollal vésnénk a sziklába: aki semmibe veszi a könyörületet, a szánalmat és az igazságos tetteket, aki elhanyagolja a szegényeket és a szenvedőket, akinek rideg és udvariatlan a viselkedése, az kizárja Isten közreműködését a saját jelleme munkálásából... Ha csak magunknak szerzünk és tartunk meg mindent, akkor ez a saját lelkünk elszegényedéséhez vezet.”

(Válogatott bizonyságtételek II. kötet, 562–563. l.)