Keresztény Advent Közösség
Hírek, Kürtszó Elemzések, tanulmányok Testi-lelki egészség Biblia

„De ki az én felebarátom?”

Dátum: 2018. március 15. Szerző: Vankó Zsuzsanna

Időszerű kérdés ez ma Európában, amely a deklarációk szerint vallási/kulturális gyökereit tekintve keresztény. A brüsszeli merényletek után sokan még inkább igazoltnak érzik azt a felfogásukat, hogy a migránsok nem tartoznak a felebarát-kategóriába. Így nem vonatkozik rájuk a keresztény etikai kívánalom: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Ez a parancsolat először a mózesi törvényben nyert megfogalmazást, Jézus azonban kiemelte, hangsúlyossá tette. Ilyen szövegösszefüggésben szerepelt eredetileg az Ószövetségben: „Bosszúálló ne légy, haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeresd felebarátodat, mint magadat!” (3Móz 19,18) Ebből vezette le a Jézus korabeli farizeizmus azt a megállapítást, hogy „az én népem fiai” számítanak felebarátnak, az e körön kívül állók viszont ellenségek, velük szemben a gyűlölet is megengedett. Így született meg a „szeresd felebarátodat” parancsnak az az értelmezése, amelyet Jézus idézett nevezetes hegyi beszédében, majd helyreigazított: „Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet!” (Mt 5,43) A parancsolat farizeusi értelmezése nem vette figyelembe azt a másik felhívást, amely a mózesi törvényben hozzákapcsolódik a felebarát iránti szeretet parancsolatához, és egyértelműsíti a felebarát fogalmát: „Olyan legyen nektek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való bennszülött lenne, és szeresd őt, mint magadat.” (3Móz 19,34)

Konyhai munka közben szoktam hallgatni a Kossuth rádiót. Nap mint nap követik egymást a száraz közlések a tengerbe fulladt migránsok százairól, az Európa határainál feltorlódott sokezernyi menekült embertelen körülményeiről, akiket „humanitárius katasztrófa fenyeget”. Naponta figyelem és várom, hogy a hírekkel kapcsolatban majdcsak elhangzik valamikor már valami olyan szó, amelyben tükröződik az emberi együttérzés minimuma – ez beleférne a hírközlés műfajába is. Például csupán ilyen jelzők: sajnálatos, szomorú, szívfájdító, megrendítő. De hiába várok ilyesmire, a migránsok nem tartoznak a felebarát-kategóriába. A rájuk vonatkozó rideg tényközlés önmagában is sugallja: természetes dolog negligálni őket, vagy akár gyűlölni, hiszen ellenségek. A közbeszéd pedig hat, fertőz, mérgez, mint a minap írta Fenyő D. György minden sorában olyannyira igaz cikkében.1

Miért idézőjeles ennek az írásnak a címe? Azért, mert régen megfogalmazta már ezt a kérdést valaki, sajátos összefüggésben. Jézushoz ment egy írástudó, és feltette neki a kérdést: „Mit cselekedjem, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus visszakérdezett: „A törvényben mi van megírva, hogyan olvasod?” Az írástudó ugyanazzal a kettős alapelvvel foglalta össze válaszában a Tízparancsolat lényegét, mint máskor maga Jézus is. Felelete elismerésben részesült, de hozzá kapcsolódott egy felhívás: „Jól feleltél, ezt cselekedd és élsz!” A beszélgetést megörökítő feljegyzés így folytatódik: „Ő pedig igazolni akarva magát, mondta Jézusnak: De ki az én felebarátom?” Ha ugyanis a „szeresd felebarátodat, mint magadat” nem csupán szép eszme, hanem cselekvésre szólít, akkor rögtön ott a kérdés: De hát ki az én felebarátom, kit kellene nekem úgy szeretni, mint magamat? (Lk 10,25–29) Az írástudó lelkiismerete nem keményedett meg annyira, hogy ne tudta volna: a parancsolat valójában azt kívánja, hogy kivétel nélkül minden embert felebarátjának tekintsen, ezért mentséget keresett arra, hogy miért nem cselekszik így.

Jézus az irgalmas szamaritánus példázatát mondta el válaszul.

 Vincent van Gogh - Az irgalmas samaritánus

 A példatörténetből (Lk 10,30–37) kiolvasható a konkrét, gyakorlatias válasz az írástudó által feltett kérdésre. Először is felebarátod az, aki az utadba kerül és a segítségedre szorul. Ne kerüld ki, mint a példázatbeli pap és a templomszolgálatnál segédkező lévita, hanem cselekedj a parancsolat szerint! Senki sem szeretheti az egész világot, az összes embert úgy, mint önmagát. Ez lehet romantikus elképzelés vagy lelkesedés, de a parancsolatban foglalt etikai kívánalom valójában akkor realizálódik, amikor találkozol valakivel, aki a te segítségedre szorul. A példázat által adott válasz második része – Thomas Jeffersontól kölcsönözve a frappáns megfogalmazást – így hangzik: felebarátod „az ellenség és az eretnek is”. A példázatban szereplő irgalmas szamaritánusnak a kifosztott és megsebesített zsidó ember ugyanis etnikai oldalról ellenség volt, vallási oldalról pedig eretnek. Igencsak megszívlelendő a „Ki az én felebarátom?” kérdésre adott válasz mindkét része. Tehát felebarát a zsidó, a cigány és a migráns is! Ezenkívül mindazok, akiket nem szívelsz egyébként, de be kell látnod, hogy ők is olyan kiszolgáltatottságtól, félelemtől, bántalmazástól szenvedő és életre, boldogságra vágyó emberek, mint te. A példázattal azt is illusztrálta Jézus, hogy mit jelent teljesíteni az általa megfogalmazott aranyszabályt: „Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is úgy cselekedjetek velük.” (Mt 7,12) Az irgalmas szamaritánus megadta mindazt a segítséget a zsidó embernek, amire csak lehetősége volt, és amit hasonló helyzetben maga is szeretett volna megkapni.

Örülök annak, hogy az utóbbi időben több írás is megjelenik a sajtóban, amely arról szól, hogy bár kétségtelenül társadalmi feszültségekkel, veszélyekkel, anyagi gondokkal jár együtt a migránsprobléma kezelése, a keresztény etikai normák kötelező érvényűek azok számára, akik kereszténynek vallják magukat.

A befejezésül idézett nyilatkozó is így látja: „A zsidó és a keresztény bibliai normák szerint szeretettel kell fordulnunk az idegenek, a bevándorlók, a bajbajutottak, az üldözöttek felé… Az iszlám országaiban véres és kegyetlen háborúk folynak, amiért részben a nyugati nagyhatalmak is felelősek. Az iszlám e megosztottsága miatt nem érzem fenyegetőnek, hogy meghódítja és áttéríti Európát, főleg ha az nem csak névleg vagy alkotmányszövegekben nevezi magát kereszténynek...”2  

 

 

Jegyzetek

1 Mérgezés, Népszabadság, 2016. március 24.

2 Boór János a vele készített interjú során, Vigilia, 2016/3.

 A cikk a Sola Scriptura folyóirat 2016/1. számában jelent meg

További cikkeink:

Szeretettel köszöntünk mindenkit!

2022. június 26.

Kedves érdeklődők, gyülekezeteink istentiszteleti beosztását itt lehet megtekinteni. Online alkalmaink továbbra is követhetőek. Weboldalunk jobb oldalán található "Youtube élő adás" feliratra kattintva szombat délelőttönként tizenegy órakor élő istentisztelet látható. Továbbá Youtube csatornánkon és médiatárunkban rendelkezésre állnak korábbi video- és hanganyagaink.

Mindenkit szeretettel várunk!

„Minderről semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt” – Roland de Pury a lélek halandóságáról

2024. április 01.

„Az apostolok nem csupán egy közönséges holttestet láttak, hanem Isten Fiáét. És akkor megértették: a halál nem átmenet, nem alvás, hanem pokoli realitás, a bűn zsoldja, Isten átka. A halál nem az a terület, ahol mi átmenetileg, látogatóként időzhetünk. A halál annak az állapota, aki Istentől elszakadt, bűnös ember. A Biblia így nevezi ezt az állapotot: pusztulás, sötétség, sír vagy gyehenna. Minderről azonban semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt. A húsvét azonban visszavetíti fényét a nagypéntekre is, Isten világossága a sötétségben fénylik. A bűnök megbocsátása nyomán tudjuk csak meg, hogy mi a bűn és a halál. A húsvét megértése megelőzi a nagypéntek megértését. Először is arra vezet rá bennünket, hogy egészen egyszerűen kijelentsük: a keresztény olyan ember, aki nem a lélek halhatatlanságában hisz. Hiszi azt, hogy Isten, aki a testet és a lelket megalkotta, átok alá vonta a testet és a lelket a halálban, majd Jézus Krisztusban – merő kegyelméből, mely a testre és a lélekre egyaránt vonatkozik – a halálból feltámasztja az embert. Nem található a Bibliában semmi olyan kijelentés, ami bennünket arra indítana, hogy valami mást higgyünk. Különben Jézus nem halt volna meg egészen, és nem tért volna vissza egészen az életbe.”

A helyettesítés csodája – Az „engesztelő áldozat”

2024. április 01.

A kereszténységen kívül lévők, de a kereszténységen belül is nem kevesen az engesztelő áldozat antropomorf értelmezése miatt utasítják el a keresztény megváltás gondolatát, illetve viszonyulnak értetlenül Krisztus áldozatához. A Szentírás szépséges evangéliuma a különféle téves elképzelésekkel szemben éppen az, hogy Isten hoz áldozatot a bűnös emberért. Alábbi írásunk témája az „engesztelő áldozat” antropomorf és biblikus értelmezése.