A Szentírás védőbástya

„Vissza a tanításhoz és a kinyilatkoztatáshoz!
Aki nem ezt mondja, annak nincs hajnala.”
(Ésa 8,20)

Isten népének a Szentírás adatott védőbástyaként a hamis tanítók befolyása és a sötétség lelkeinek megtévesztő hatalma ellen. Sátán minden létező eszközt felhasznál arra, hogy az embert elzárja a Biblia kínálta ismerettől, mert az Ige világos kijelentései leleplezik csalásait. Minden alkalom, amikor Isten műve új életre kel, buzgó tevékenységre készteti a gonoszság fejedelmét. Most összeszedi minden erejét a Jézus Krisztus és követői elleni végső küzdelemhez. Nemsokára szemtanúi lehetünk utolsó nagy csalásának. Az antikrisztus szemünk láttára viszi véghez bámulatos tetteit. A hamisítvány annyira hasonlít majd az igazira, hogy csak a Szentírás által lehet különbséget tenni közöttük. Minden kijelentést és minden csodát a Biblia bizonyságtételével kell ellenőriznünk.

Akik igyekeznek engedelmeskedni Isten minden parancsolatának, azok számíthatnak arra, hogy szembeszállnak velük és kigúnyolják őket. Egyedül Isten segítségével állhatnak meg a rájuk váró megpróbáltatás során, és ehhez meg kell érteniük Isten akaratát, Igéjének kinyilatkoztatásait. Azok tudják megdicsőíteni Istent, akiknek helyes fogalmaik vannak jelleméről, kormányzatáról, szándékairól, és azokkal összhangban cselekszenek. Csak azok fognak az utolsó nagy küzdelemben végig kitartani, akik felvértezték értelmüket a Biblia igazságaival. Egyszer mindenki felteszi magának a súlyos kérdést: Istennek engedelmeskedjem-e, vagy embereknek? A döntő óra már nagyon közel van. Vajon Isten változhatatlan Igéjének szikláján állunk-e? Felkészültünk arra, hogy határozottan kiálljunk Isten parancsolatai és Jézus hite védelmében?

Megváltónk, mielőtt keresztre feszítették, elmondta tanítványainak, hogy meg fogják ölni, de feltámad a sírból. Angyalok is jelen voltak e beszélgetésnél, hogy Jézus szavait a tanítványok elméjébe és szívébe véssék. De a tanítványok földi szabadságot, Róma igája alóli szabadulást vártak, és nem tudták elviselni azt a gondolatot, hogy akiben minden reményük összpontosult, megalázó halált szenvedjen. Elűzték elméjükből a szavakat, amelyekre emlékezniük kellett volna. És amikor jött a próba, készületlenül találta őket. Jézus halála minden reményüket romba döntötte, mintha a Megváltó nem is figyelmeztette volna őket. A próféciák nekünk is éppoly világosan mutatják a jövőt, miként Krisztus szavai a tanítványoknak. Az Ige tisztán feltárja a kegyelmi idő lezárulásához fűződő eseményeket, és azt, hogy miként kell a nyomorúság idejére felkészülnünk. De tömegek nem értik ezeket a fontos igazságokat, mintha Isten ki sem nyilatkoztatta volna őket. Sátán résen áll, hogy elragadjon minden benyomást, amely az embert bölccsé teheti az üdvösségre. És a nyomorúság idején sokan készületlenek lesznek.

Amikor Isten olyan fontos intéseket küld, amelyeket az ég közepén szálló szent angyalok által hirdetett üzenettel ábrázol, akkor mindenkitől, akinek értelmet adott, megkívánja, hogy figyeljen az üzenetre. A fenevad és képe imádásáért járó félelmetes büntetés (Jel 14,9–11) késztessen mindenkit a próféciák szorgalmas kutatására. Mindenkinek értesülnie kell arról, mi a fenevad bélyege, és miként kell elkerülni azt. De embertömegek fordítják el fülüket az igazság hallásától, és mesékre figyelnek. Pál apostol a végső idő felé tekintve kijelentette:

• „Lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik.” (2Tim 4,3)

Ez az idő már itt van. A tömegeknek nem kell a Biblia igazsága, mert nem egyezik bűnös, világot szerető szívük vágyaival, Sátán pedig készen kínálja a nekik tetsző tévedéseket.

Azonban Istennek lesz népe a földön, amely minden tanítás normájának és minden reform alapjának a Bibliát és csakis a Bibliát tartja. A tudósok nézetei, a tudomány következtetései, a többség hangja, az egyházi zsinatok hitvallásai és határozatai – amelyekből oly sok és sokféle van, mint az általuk képviselt egyházakból – külön-külön és együttvéve sem tekinthetők bizonyítéknak egyetlen hitpont mellett, sem ellene. Mielőtt bármilyen tantételt vagy előírást elfogadnánk, kérdezzük meg, mit mond róla az Úr!

Sátán az emberek figyelmét Isten helyett folyvást emberekre igyekszik terelni. Ráveszi őket, hogy püspökök, lelkészek, teológiaprofesszorok útmutatását várják, ahelyett, hogy a saját Biblia-kutatásukból értenék meg, mi a kötelességük. Ezeket a vezetőket irányítva pedig úgy befolyásolja a tömegeket, ahogy neki tetszik.

Amikor Jézus eljött, hogy az élet igéit szólja, az egyszerű emberek boldogan hallgatták, és sokan hittek benne még a papok és a főemberek közül is. De a papság feje és a nemzet vezetői eltökélték, hogy elítélik és elutasítják tanításait. Bár minden ellene koholt vádjukkal kudarcot vallottak, és Jézus szavaiban érezték a menny hatalmát és bölcsességét, mégis az előítélet mögé bújtak, és Messiás voltának legvilágosabb bizonyítékát sem fogadták el, nehogy e bizonyítékok meggyőzzék őket. Másként minden bizonnyal a tanítványai lettek volna. Jézusnak ezeket az ellenségeit az emberek gyermekkoruktól kezdve tisztelték, és már megszokták, hogy tekintélyük előtt vakon fejet hajtanak. „Hogyan lehet – kérdezték –, hogy főembereink és tanult írástudóink nem hisznek Jézusban? Ha ő volna a Krisztus, e kegyes emberek ne fogadnák el?” E tanítók befolyására utasította el Megváltóját a zsidó nép.

Ma is sok szenteskedő ember tükrözi az akkori papok és főemberek lelkületét. Kitérnek az elől, hogy megvizsgálják a Szentírás korunknak szóló különleges igazságait. Hivatkoznak gazdagságukra, népszerűségükre, nagy létszámukra, és közben megvetéssel tekintenek az igazságnak arra a néhány szegény, népszerűtlen képviselőjére, akiket vallásos hitük elkülönít a világtól. Krisztus előre látta, hogy az írástudók és a farizeusok indokolatlan hatalmi igénye nem fog megszűnni a zsidók szétszóródásával. Profetikus szemmel látta, hogy emberi tekintélyek felmagasztalása által akarják a lelkiismeretet irányítani. Ez a törekvés minden korban súlyos átokként nehezedett az egyházra. A félelmetes vádat, amelyet Jézus az írástudókra és a papokra mondott, és intését, amellyel óvta a népet e vak vezetők követésétől, feljegyezték a későbbi nemzedékek okulására.

A római egyház a papság számára tartja fenn a Szentírás értelmezésének jogát. Azzal az indokkal, hogy csak egyházi személyek illetékesek Isten Igéjének magyarázására, visszatartotta a Bibliát az egyszerű emberektől. Bár a reformáció mindenkinek felkínálta a Szentírást, a Róma által képviselt elv a protestáns egyházakban is ugyanúgy tömegeket tart vissza a Biblia személyes kutatásától. Azt tanulták, hogy fogadják el a Biblia tanításait úgy, ahogy az egyház tanítja. Ezrek félnek elfogadni azt – bármilyen világosan tárja is fel a Szentírás –, ami ellentétben áll hitvallásukkal vagy egyházuk hagyományos tanításaival.

Annak ellenére, hogy a Biblia sok helyen óv a hamis tanítóktól, sokan szívesen rábízzák üdvösségüket a papságra. Ma vallást gyakorló emberek ezrei csak azzal tudják megokolni, mit miért hisznek, hogy vallási vezetőiktől így tanulták. Szinte nem is figyelnek a Megváltó tanításaira, és fenntartás nélkül elhiszik a lelkipásztorok szavait. De vajon a lelkészek tévedhetetlenek? Hogyan bízhatjuk lelkünket a vezetésükre, ha Isten Igéje alapján nem látjuk rajtuk, hogy a fény hordozói? Sokan azért követnek tanult embereket, mert nincs erkölcsi bátorságuk ahhoz, hogy letérjenek a világ kitaposott útjáról, és mivel vonakodnak attól, hogy a maguk számára vizsgálódjanak, a tévelygés láncai menthetetlenül megkötözik őket. Látják, hogy a korunknak szóló igazság világosan kiolvasható a Bibliából, és érzik is, hogy a Szentlélek ereje kíséri hirdetését, de a papság ellenállása elfordítja őket a világosságtól. E becsapott lelkek – értelmük és lelkiismeretük meggyőződése ellenére – nem mernek másként gondolkozni, mint a lelkész, és egyéni véleményüket, örök érdekeiket feláldozzák másvalaki hitetlenségének, gőgjének és előítéletének oltárán.

Sátán sokféle módon használja fel az emberi befolyást foglyai megkötözésére. Tömegeket tart maga mellett azzal, hogy a ragaszkodás selyemszálaival Krisztus keresztjének ellenségeihez köti őket. Bármilyen kötelék legyen is ez: szülői, gyermeki, hitvesi vagy társadalmi, az eredmény ugyanaz. Az igazság ellenségei felhasználják befolyásukat a lelkiismeret irányítására, és a hatalmukban tartott lelkeknek nincs elég bátorságuk vagy önállóságuk ahhoz, hogy a saját belátásuk szerint teljesítsék kötelességeiket.

Isten dicsősége elválaszthatatlan igazságától. Lehetetlenség a Biblia ismeretében hamis nézetekkel dicsőséget adni Istennek. Sokan állítják, hogy nem számít, mit hiszünk, csak éljünk becsületesen! Azonban az életet a hit önti formába. Ha a világosság és az igazság hozzáférhető számunkra, de nem élünk azzal a kiváltsággal, hogy meglássuk és meghalljuk, tulajdonképpen elutasítjuk, és a sötétséget választjuk a világosság helyett. 

• „Van olyan út, mely igaz az ember szeme előtt, de vége a halálnak útja.” (Péld 16,25) 

Amikor minden lehetőség megvan Isten akaratának megismerésére, a tudatlanság nem mentség a tévedésre és a bűnre. Az az utas, aki több útvonal találkozásánál figyelmen kívül hagyja a jelzőtáblát, és a szerinte helyes utat választja, bármilyen jó szándékú, minden valószínűség szerint a rossz úton találja magát.

Isten azért adta nekünk Igéjét, hogy megismerjük tanításait, és megértsük, mit kíván tőlünk. Amikor a törvénytudó ezzel a kérdéssel fordult Jézushoz: „Mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?”, a Megváltó a Szentírásra hivatkozva ezt mondta: „A törvényben mi van megírva? Mint olvasod?”

A tudatlanság nem mentség, nem menti fel az Isten törvényének áthágásáért járó büntetés alól sem az ifjút, sem az időset, hiszen kezükben van a törvény elveinek és kívánalmainak hiteles ismertetése. Nem elég a jó szándék. Nem elég azt tenni, amit az ember helyesnek vél, vagy a lelkész helyesnek mond. Az ember üdvössége forog kockán. Mindenkinek személyesen kell kutatnia a Szentírást. Bármilyen erős is az ember meggyőződése, bármennyire is bízik abban, hogy a lelkész tudja, mi az igazság, nem építhet rá. De rendelkezik egy térképpel, amelyen fel van tüntetve a menny felé vezető út minden jelzése. Nem kell találgatnia.

Minden értelmes lény első és legfontosabb kötelessége, hogy megtudja a Szentírásból, mi az igazság, azután pedig a világosságban kell járnia, mindenkit a példája követésére biztatva. Nap mint nap szorgalmasan kutassuk a Bibliát, minden gondolatot mérlegelve, és igét igével összevetve. Isten segítségével nekünk kell kialakítanunk a nézeteinket, mint ahogy életünkért is saját magunk vagyunk felelősek Isten előtt.

Számos művelt ember valószínűtlennek és homályosnak tünteti fel a Biblia legvilágosabb igazságait. Nagy bölcsességet színlelve azt tanítják, hogy a Szentírásnak van egy misztikus, titokzatos, „lelki” jelentése, amely nem tárul fel a szövegben. Ezek az emberek hamis tanítók. Nekik mondja Jézus: 

• „Nem ismeritek az írásokat, sem Isten hatalmát.” (Mk 12,24) 

A Bibliát, amikor nem szimbólumokban vagy képekben, hanem világosan beszél, szó szerint kell érteni. Krisztus ígéretet tett: 

• „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok.” (Jn 7,17) 

Ha az emberek szó szerint vennék a Bibliát, ha a hamis tanítók nem vezetnék félre és nem bizonytalanítanák el őket, akkor olyan munkát lehetne végezni, amely megörvendeztetné az angyalokat, és Krisztus nyájába ezrek és ezrek jönnének, akik most a bűnben rostokolnak.

Amikor a Szentírást kutatjuk, összpontosítsuk rá minden figyelmünket, és igyekezzünk megérteni, amennyire Isten mélységes dolgait halandó ember felfoghatja! Nem szabad elfelejtenünk, hogy az igazi tanulót a gyermek tanulékonysága és alázatossága jellemzi. A szentírási problémákat nem lehet a filozófiai problémák esetében alkalmazott módszerekkel megoldani. A Biblia kutatásához nem szabad azzal a magabiztossággal fogni, ahogy sokan a tudományos kérdéseket vizsgálják, hanem imádkozva, Istenre támaszkodva, akaratának megismerésére őszintén vágyakozva. Alázatos és tanulékony lelkülettel kell a nagy VAGYOK-tól tanulnunk, másként a gonosz angyalok elhomályosítják értelmünket, és szívünket keménnyé, érzéketlenné teszik az igazság iránt.

A Szentírás sok részlete, amelyet művelt emberek titokzatosnak mondanak, vagy lényegtelennek tartva figyelemre sem méltatnak, tele van vigasztalással és útmutatással azok számára, akik Krisztus iskolájában tanulnak. Sok teológus becsukja szemét azon igazságok előtt, amelyeket nem akar gyakorolni. Ez az egyik oka annak, hogy nem értik tisztán Isten Igéjét. A bibliai igazságok megértése nem annyira az értelmi képességen múlik, hanem inkább azon, mennyire vesszük komolyan a célt, és milyen őszintén vágyakozunk az igaz életre.

A Bibliát soha ne kutassuk imádság nélkül. Csak a Szentlélek tudja megéreztetni velünk a könnyen megérthető igék fontosságát, és csak Ő akadályozhatja meg a nehezebben érthető részek kiforgatását. Isten mennyei angyalokat bízott meg azzal, hogy Igéjének befogadására alkalmassá tegyék a szívünket, hogy az Ige szépségében gyönyörködni, intéseiből okulni tudjunk, ígéretei megelevenítsenek és erőt adjanak. Tegyük sajátunkká a zsoltáros könyörgését: 

• „Nyisd meg szemeimet, hogy szemléljem a te törvényed csodálatos voltát!” (Zsolt 119,18) 

A kísértés sokszor legyőzhetetlennek tűnik, mert az imádkozás és az igekutatás elhanyagolása miatt a megkísértett nem emlékszik azonnal Isten ígéreteire, és nem a Szentírás fegyvereivel próbálja legyőzni a kísértőt. De azokat, akik hajlandók Istentől tanulni, angyalok veszik körül, és a nagy ínségben emlékeztetni fogják őket az éppen akkor szükséges igazságokra. Így, amikor az ellenség „eljön, mint egy sebes folyóvíz” (Ésa 59,19), Isten Lelke zászlót bont előtte.

Jézus megígérte tanítványainak: 

• „Ama vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondtam néktek.” (Jn 14,26) 

De annak érdekében, hogy a veszély idején Isten Lelke eszünkbe juttathassa Krisztus tanítását, szükséges, hogy előtte az elménkbe is elraktározzuk. A zsoltáríró így szólt: 

• „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” (Zsolt 119,11) 

Mindazoknak, akik értékelik az örökkévaló dolgokat, résen kell lenniük a szkepticizmus támadásaival szemben. Az emberek az igazság oszlopait is ki fogják kezdeni. Nem kerülhetjük el a maró gúnyolódást és álokoskodást, a csalárd és bomlasztó tanításokat, a modern hitetlenséget. Sátán minden ember esetében személyre szabott kísértéseket alkalmaz. A tanulatlannal szemben gúnyt és lekicsinylést, a művelt embert pedig tudományos ellenvetésekkel és filozofikus érvekkel támadja, hogy mindenkiben kételyt és megvetést keltsen a Szentírással szemben. Még a tapasztalatlan fiataloknak is van bátorságuk kételyt ébreszteni a keresztény alapelvekkel szemben. Ez az ifjúkori hitetlenség, ha felszínes is, kihat másokra. Sokakat atyái hitének kigúnyolására és a kegyelem Lelke elleni cselekedetekre indít (Zsid 10,29). Sok szépen induló életet, amely Isten dicsőségét és a világ áldását szolgálhatta volna, megrontott a hitetlenség utálatos lehelete. Akik hisznek az öntelt emberi értelem ítélőképességében, azt képzelve, hogy Istentől kapott bölcsesség nélkül megmagyarázhatnak mennyei titkokat és felismerhetnek igazságokat, azok Sátán csapdájába esnek.

A világtörténelem legünnepélyesebb időszakába léptünk. A földön élők sorsa nemsokára eldől. Saját jövőnk és mások üdvössége múlik azon, hogy most milyen úton járunk. Szükségünk van Isten Lelkének vezetésére. Krisztus minden követőjének komolyan utána kell járnia: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” Alázzuk meg magunkat az Úr előtt böjtben és imában, és elmélkedjünk Isten Igéjén, különösen az ítélet jelenetein. Mély és élő tapasztalatokat kell szereznünk Istennel. Egy pillanatot sem vesztegethetünk el. Létfontosságú dolgok történnek körülöttünk. Sátán által megigézett területen élünk. Isten őrállói, ne aludjatok! Az ellenség lesben áll, hogy ha tétlenkedtek és elszunnyadtok, lecsapjon rátok, és zsákmányul ejtsen benneteket.

Sok olyan ember van, akit Isten egészen másként lát, mint ahogy ők gondolják. Sokan gratulálnak maguknak az el nem követett bűnökért, és elfelejtik számba venni azokat a hanyag módon elmulasztott jó és nemes tetteket, amelyeket Isten elvárt volna tőlük. Nem elég csupán fának lenni Isten kertjében. Gyümölcsöt is kell teremni. Isten számon kér minden elmulasztott jó cselekedetet, amit kegyelme erejével véghezvihettek volna. A mennyei könyvek nyilvántartása szerint hiába foglalják a helyet. De még az ő helyzetük sem teljesen reménytelen. Az Isten irgalmát semmibe vevőket és a kegyelmével visszaélőket a türelmes Szeretet még mindig védelmébe veszi. 

• „Annakokáért mondja: Serkenj föl, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus. Meglássátok annakokáért, hogy mi módon okkal járjatok. (…) Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.” (Eféz 5,14–16) 

A próba idején látszik meg majd, ki tette Isten Igéjét élete szabályává. Nyáron nem lehet különbséget tenni az örökzöldek és a többi fa között. De amikor eljön a tél és a fagy, az örökzöld változatlan marad, a többi fa pedig lehullatja leveleit. A kétszínű hitvallót sem lehet most megkülönböztetni az igazi kereszténytől. Ám közel az idő, amikor a különbség nyilvánvaló lesz. Ha feltámad az ellenségeskedés, ha újra a vakbuzgóság és a vallási türelmetlenség lesz az úr, ha lángra lobban az üldözés – a lagymatagok és a képmutatók meginognak és feladják hitüket. Az igaz keresztény azonban sziklaszilárdan megáll. Hite erősebb, reménysége fényesebb lesz, mint amilyen a jólét napjaiban volt.

Ezt mondja a zsoltáríró: 

• „A te bizonyságaid az én gondolataim. A te határozataidból leszek értelmes, gyűlölöm azért a hamisság minden ösvényét.” (Zsolt 119,99–104) 
• „Boldog ember az, aki megnyerte a bölcsességet.” „Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, a levele zöld marad, és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik.” (Péld 3,13; Jer 17,8) 

(Ellen G. White: Korszakok nyomában. BIK Könyvkiadó, Budapest, 2012, 551–559. o. 
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: 
Ellen G. White: The Great Controversy. Pacific Press Publishing Association, Mountain View, Kalifornia, 1911 
Lektorálta: Fugert Bence)