A koronavírus-világjárvány által felvetett kérdések

A koronavírus-járvány váratlanul és rendkívül gyorsan mindent felforgatott nagyjából biztonságosnak és szervezettnek tűnő civilizációnkban. Teljes a bizonytalanság, mindenki tanácstalan, a tudomány képviselői is, a világ vezetői is.

Ez a helyzet arra késztet, hogy alapvető kérdésekről gondolkodjunk, amire nem volt idő, nem került rá sor a napi rutinnal lefoglalt és felfokozott tempót diktáló hétköznapokban.

Ilyen kérdések:

– A rossz kétségtelenül jelen van világunkban, de miért létezik, honnét származik? 

– Mennyire van az emberiség hatalmában az, hogy korlátok közé szorítsa vagy akár végleg legyőzze, kiiktassa egyszer a rosszat világunkból? 

– Világunk ennyire ki van téve a kiszámíthatatlan, pusztító erőknek? Vagy mégis valamilyen intelligens organizmus az univerzum, amely fölött létezik egy isteni Lény? Működik valamiféle isteni gondviselés? 

– Ezt a mostani világjárványt az ember okozta magának, vagy a természet esetleges rendellenessége? Netán Isten csapása, ahogy a középkorban vélekedtek a járványokról? 

– Lesz-e kiút a mostani járványt követő világgazdasági válságból? Nem torkollik-e esetleg háborúba, ahogyan az eddigi tapasztalatok szerint történt? 

– Egymást érik a különböző közös imára való felszólítások, imaláncok. Várható-e eredmény ezektől?

Igyekszünk tömör, közérthető válaszokban összegezni a Biblia tanítását a felsorolt kérdésekre vonatozóan:

Miért van jelen a rossz – sokféle formában – világunkban?

Szenvedélyesen vetette fel ezt a kérdést a filozófus Voltaire egy ugyancsak súlyos természeti katasztrófa, az 1755-ös lisszaboni földrengés kapcsán:

„Muszáj bevallani – hogy létezik – a rosszat.
Az eredete még egész titokzatos. 
A jó szerzőjétől származna talán a rossz?
[…]
De hogy képzelhető, hogy maga Isten az, ki
Egyfelől fiait kegyelmében füröszti,
Másik kezével a rosszat zúdítja le?
Melyik szem láthat ily titoknak mélyire?
Tökéletes lényből rossz létre nem jöhet.
De máshonnan se – mert minden Belőle lett.
És mégis létezik – ó, fájdalom – a rossz.
Mily döbbenetes ez, mennyire paradox!” [1]

A Biblia tanítása szerint Istentől „minden jó és tökéletes ajándék” származik (Jak 1,17). „A Magasságos szájából nem jön ki a gonosz és a jó.” (Jer sir 3,38) „Isten gonoszsággal nem kísérthető, és Ő maga senkit sem kísért [késztet rosszra].” (Jak 1,13) Amikor Isten a világunkat és az embert megteremtette, „minden igen jó” volt (1Móz 1,31). 

Mindennemű rossznak, ami a világunkban létezik, az erkölcsi rossz, a bűn a gyökere – amely nem más, mint az önzés, az énközéppontúság. Isten örök erkölcsi törvénye ennek éppen az ellentéte: a szeretet, a másokért élés, a másokért végzett szolgálat törvénye (Mt 7,12; 20,26–28; 1Jn 3,4; Jak 4,17). Eredetileg a természet világába is ezt a törvényt építette bele a Teremtő, és értelmes teremtményei jólétét, boldog együttélését is ez a törvény biztosítja. 

A bűn „feltalálója” a Biblia tanítása szerint Isten egyik magasrendű teremtménye, aki „nem állt meg az igazságban” (Jn 8,44). Neve a Bibliában „Sátán” (jelentése: ellenség), „Diabolosz” (jelentése: vádoló), „Ráháb” (jelentése: büszke). Isten figyelmeztetése dacára az ember ennek az ellenségnek, a „hazugság atyjának” engedett. Ezzel kaput nyitott annak, hogy ez az ősellenség legyen „e világ fejedelmévé” (Jn 14,30, vö. 2Kor 4,4). „Egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenki vétkezett.” (Rm 5,12) 

Mennyire van az emberiség hatalmában kiküszöbölni,
legyőzni a rosszat? 

A Biblia válasza: „Elváltoztathatja-e bőrét a szerecsen, és a párduc a foltosságát? Úgy cselekedhettek ti is jót, akik megszoktátok a gonoszt.” (Jer 13,23) „Mindaz, aki a bűnt cselekszi, szolgája a bűnnek.” (Jn 8,34) „Kicsoda üdvözülhet [szabadulhat meg] tehát?… Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Mt 19,25–26) „Megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket… Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (Jn 8,32–36) Jézus születésekor hangzott el: „Nevezd nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét annak bűneiből.” (Mt 1,21) 

Világunk ennyire ki van téve a pusztító természeti erőknek,
vagy mégis létezik valamiféle isteni gondviselés? 

Isten a szabad választás törvénye folytán (ami a szeretet egyetemes erkölcsi törvényéből következik), nem avatkozik bele hatalmi szóval abba, ami világunkban, az emberiség történetében a bűn bejövetele és Sátán uralomra jutása következtében zajlik. Tudja, hogy ez nem vezetne megoldáshoz. Ugyanakkor a Teremtő mégsem mondott le az emberiségről. Nem nézi tétlenül, hogy világunk „hadd forogjon keserű levében” (költőnk, Vörösmarty Mihály megfogalmazása szerint). Isten megváltási terve arra irányul, hogy bennünk, emberekben „szerezzen ellenségeskedést” a bűnnel szemben, s így belátásunk, szabad választásunk folytán forduljunk el a bűntől, és kérjük Isten uralma visszatérését a Földre. (Ahogyan a Miatyánk imádságában hangzik: „Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is” – Mt 6,10.) Isten nem kormányozza, de ellenőrzése alatt tartja a földi történelmet, és bizonyos kritikus pontokon az élet és az igazság védelmében beavatkozik egyének életébe és a történelem alakulásába is. 

Mi lehet a mostani világjárvány oka?
Természeti csapásról van szó, vagy ember okozta háttere lehet,
avagy Isten csapása? 

Bizonyosnak vehető, hogy nem a természet „kilengéséről” van szó. Nem egy megnevezhető emberi tettnek, hanem egész civilizációnk rossz irányának a következménye. Csepeli György szociálpszichológus nyilatkozta pár nappal ezelőtt egy vele készített interjú során: 

„Az emberiség utat vesztett, ez a járvány figyelmeztetés volt. Fel kell készülnünk hasonlókra. A nyakló nélküli gazdasági növekedés, az önzés és a mohóság kultúrája át kell hogy adja helyét egy igazságos, fenntartható fejlődésnek.” [2] 

A természeti katasztrófákat nem Isten bocsátja az emberekre. Ő adott esetben – a bűn elhatalmasodása idején – csupán „hátravonja jobb kezét [oltalmát] az ellenségtől” (Jer sir 2,4). Ilyenkor szabad utat enged a természetes következményeknek, illetve az ősellenség pusztító munkájának, aki „emberölő volt kezdettől fogva” (Jn 8,44). Jób könyve 1-2. fejezete tanúsítja, hogy Sátán idéz elő természeti katasztrófát, háborús veszedelmet, betegséget, és igyekszik úgy beállítani, hogy mindez Istentől származik. 

Lesz-e kiút a mostani járványt követő világgazdasági válságból? 
Nem torkollik-e esetleg háborúba, ahogyan az eddigi tapasztalatok szerint történt? 

Nem csak a tapasztalat teszi ezt valószínűvé (a második világháborúnak az első világháborút követő gazdasági válság ágyazott meg). Jézus nagy profetikus beszédében, amellyel a világ vége előjeleire vonatkozó kérdésre válaszolt, ezt mondta a tanítványainak: „Hallanotok kell majd háborúkról, és háborúk híreiről, meglássátok, hogy meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen, lesznek éhségek, járványok és földindulások mindenfelé. Mindez pedig a sok nyomorúság [az eredeti szöveg szerint: vajúdási fájdalmak] kezdete.” (Mt 24,6–8) Lehetséges, hogy a mostani világjárvány előszele – és talán kiváltó oka is lesz – a Jézus által megjövendölt összetett válságnak. Mindazonáltal Jézus határozottan kijelentette, hogy ez még nem a vég lesz, vagy amint Lukács evangéliumában olvasható: „nem jön mindjárt a vég” (Lk 21,9). 

A végső „nagy nyomorúság előtt” – amitől már csak Jézus visszajövetele, szabadító közbelépése menti meg az emberiség maradékát – feltétlenül meg kell történnie még valaminek: „Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik az egész földön minden népnek, és akkor jön el a vég.” (Mt 24,14–22) Isten igazságosságából és kegyelméből következik az, hogy a végső válság előtt mindenkinek lehetőséget ad gondolkodása, életmódja megváltoztatására, hogy ennek nyomán elnyerhesse Isten oltalmát a legsúlyosabb próbatétel idejére. 

Használhat-e a sok ima, imalánc a járvány ellen? 

Kétségtelenül találhatók a Bibliában határozott ígéretek az ima meghallgatására vonatozóan: „Mindenki, aki az Úr nevét segítségül hívja, megtartatik.” (Rm 10,13) „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és én megszabadítalak téged!” (Zsolt 50,15) „Az Úrhoz kiáltottak szorultságukban, és sanyarúságukból kimentette őket.” (Zsolt 107,6) Ugyanakkor ilyen kijelentés is olvasható: „Nem olyan rövid az Úr keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem olyan süket a füle, hogy meg ne hallgathatna, hanem vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, bűneitek fedezték el arcát előletek, hogy meg nem hallgatott.” (Ésa 59,1–2) Isten erkölcsi lény. Nem lehet „nyomást gyakorolni” rá azáltal, hogy az ember szaporítja az imádságot, vagy azáltal, hogy mindig többen és többen mondják. Isten nem hagyhatja jóvá az emberi szívben fészkelő bűnt azon a közvetett módon sem, hogy ezek megbánása és elhagyása nélkül is meghallgatja az imádságot és segít az emberen. Ezt még a pogány asszír uralkodó, Ninive királya is felfogta. Amikor városa ellen Isten ítéletet hirdetett, akkor így szólította fel annak lakóit: „Térjen meg ki-ki az ő gonosz útjáról, és az erőszakosságból, amely a kezükben van…, talán megengesztelődik Isten…, és nem veszünk el!” (Jón 3,7–9) A város végül megmenekült, mert „látta Isten a cselekedeteiket, hogy megtértek az ő gonosz útjaikról” (Jón 3,10).

2020. március 26.

Jegyzetek  

[1] A lisszaboni földrengésről, avagy annak az elvnek a vizsgálata, hogy minden jól van, 1756 (részlet, ford.: Petri György).

[2] Népszava, 2020. március 23.