Örökség – avagy az élet mint váltófutás

A Pulitzer-díjas újságíró, William Raspberry szerint az, „hogy milyen jól teljesítünk, nem csupán az adottságainktól és keménységünktől függ, hanem a társadalmi háttértől, összeköttetésektől, családi kapcsolatoktól, és – nem utolsósorban – attól, hogy milyen jól teljesítettek korábban a szüleink. Az élet nem közönséges futóverseny, hanem váltófutás. Rengeteget számít, hogy az előttünk futónak mekkora az előnye, amikor átvesszük kezéből a stafétabotot.”

 

Az előttünk futó váltótársak és az átvett stafétabot metaforája a felmenőinktől kapott örökségünket idézi meg, és persze ettől elválaszthatatlanul az általunk hátrahagyandó örökséget is – természetesen az örökség legtágabb értelmében.

Ám ha mindebbe mélyebben belegondolunk, hatalmas ellentmondásra bukkanhatunk. John Rawls például, a politikai filozófia kortárs „újraélesztője”, belegondolt a fentiekbe. Az igazságosság elmélete című vaskos művének tanúsága szerint arra jutott, hogy a modern demokráciák egyenlőséget hirdető eszmei alapvetésével szemben távolról sem vagyunk egyenlők. Túl azon, hogy nem mindenki örököl vagyont a szüleitől (ami azért már önmagában is jelentős aszimmetriát visz a társadalmi viszonyokba), a legkülönbözőbb képességekkel vagy akár fogyatékokkal születünk, ugyancsak rendkívül különböző társadalmi, családi környezetekbe. E tőlünk abszolút független örökségek pedig lényegében meghatározzák a sorsunkat – az állampolgári jogok szempontjából fennálló egyenlőség mellett vagy ellenére is. A váltófutás képéhez visszatérve tehát vannak, akik hatalmas előnnyel, míg mások hatalmas hátránnyal indulnak az élet nagy versenyében.

Rawls ezek nyomán egy gondolatkísérletet ajánl mindannyiunk – különösen a törvényhozók – figyelmébe. Eszerint egy igazságosabb és méltányosabb társadalom elérése érdekében a társadalmi viszonyokat a „tudatlanság fátyla” mögött kell kialakítani. Azaz úgy kell végiggondolnunk, milyen társadalomban szeretnénk élni, hogy elvonatkoztatunk jelenlegi állapotunktól, mintha nem tudnánk, milyen örökséggel lépünk be ebbe a leendő társadalomba. Mivel egyáltalán nem biztos, hogy okosak, szépek és gazdagok leszünk, mi több, lehetséges, hogy a leghátrányosabb helyzetűek között találjuk magunkat, mindnyájan egy olyan viszonyrendszer mellett tennénk le a voksunkat, amely az elesettebbeknek kedvez nagyobb mértékben, illetve próbálja minél elviselhetőbbé tenni a helyzetüket – véli Rawls.

A vázolt gondolatkísérlet lényegében egy olyan etikai megközelítés, amely nem konkrét etikai értékeket – például becsület, önzetlenség, nagylelkűség stb. – próbál dogmatizálni, hanem elvonatkoztatás révén mindenkivel magával mondatja ki, mi a helyes; a számtalan vélekedés mégis azonos irányba mutat.

Tudománytörténeti érdekességként megemlíthető, hogy Rawls felvetése bevallottan Kant hatására született, annak híres kategorikus imperatívuszán alapul. Ám mielőtt bárki a lexikon után nyúlna vagy keresni kezdené az interneten, idézzük fel, hogy az egész filozofikus gondolatépítmény velejét az egyszerű krisztusi aranyszabály adja: „Amit akartok azért, hogy az emberek veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal.”