Gyógynövényekről 10 percben
A gyógynövények megismerésében és alkalmazásában szeretnénk segíteni, hogy megelőzhessük, illetve enyhíthessük, kezelhessük a különféle egészségügyi problémákat.
Régen és ma
Egyre ritkábban találkozhatunk olyanokkal, akik még a szüleiktől, nagyszüleiktől vehették át a gyógyító növények ismeretét, és naponta használták is ezeket kisebb-nagyobb problémáik kezelésére. Szeretnénk felkutatni, megőrizni és közreadni, föleleveníteni ezt a fontos tudást.
A növényekkel való gyógyítás, azaz a fitoterápia egyidős az emberiséggel. A 19. századig a növények alkalmazása elsődleges volt az orvoslásban. A kémia tudományának fejlődése, a vegyipar és a gyógyszeripar előretörése a fejlettebb országokban visszaszorította a természetes anyagok használatát. Azonban az afrikai és más kevésbé fejlett országokban ma is uralkodó a természetes anyagok felhasználása az élet csaknem minden területén. De napjainkban már nálunk is változik a gyógynövények megítélése. Ennek az az oka, hogy a környezetünk egyre szennyezettebb, és az étellel, itallal, kozmetikumokon keresztül mind több testidegen, szintetikus anyag jut be a szervezetünkbe, amit egyre nehezebben tudunk tolerálni, továbbá gyakoribbá váltak az allergiás és a daganatos betegségek. Mindezek hatására növekszik az érdeklődés a természetes anyagok, köztük a gyógynövények iránt. Sajnos mindennap kihal néhány növényfaj, de még így is hatalmas az a forrás, amelyet Teremtőnk adott az emberiségnek – „Egyed a mezőnek füvét!” (Mózes I. könyve 3,18) –, és jelenleg is rendelkezésünkre áll a gyógyításhoz.
A több százezer növényfajból csak mintegy 150-félét használunk gyakrabban, másik 150-et esetenként, ritkábban. Ennek a mennyiségnek körülbelül az egyharmada származik termesztésből, nagyobb részét a természetes előfordulási helyéről gyűjtik be.
A világ gazdaságilag fejlett részén a különböző tudományterületek rohamos fejlődése, technikai színvonala lehetővé teszi, hogy ne „csak” az elődeink tapasztalatai szerint használjuk fel a gyógynövényeket, hanem alapos kémiai analízis, hatástani vizsgálatok eredményei alapján. A régi irodalmi ajánlásokat fontos egybevetni az új kutatási eredményekkel.
Miért „gyógy”?
Milyen növények tartoznak a gyógynövények csoportjába? A besorolás korántsem egyértelmű (például a cékla gyógyhatásairól könyveket írtak, mégis elsősorban mint zöldségnövényt tartjuk számon), de gyakorlatilag a gyógyító hatású anyagot (hatóanyagot) tartalmazó növények sorolhatók ide, amelyeket elsődlegesen e tulajdonságuk miatt használunk.
Alkalmazásuk nagy előnye, hogy hatóanyagaik összetett anyagok. Például a levendula illóolaja mintegy 160 komponensből áll, ezért egyszerre több szervre is gyógyítóan hat. Vegyileg szinte lehetetlen szintetizálni, pótolni a természetes formáját. Nyugtatja az idegrendszert, oldja a feszültséget, segíti az elalvást, emellett epehajtó, antibakteriális, görcsoldó, gyulladásgátló hatása is van. Reumás panaszok enyhítésére fürdőként, bedörzsölőszernek is bevált: néhány csepp illóolajat tegyünk egy evőkanálnyi olajba – például olívaolajba –, és fürdés után finoman masszírozzuk be vele a fájó testrészt. Kiegészíthetjük rozmaring-illóolajjal is.
Mivel a gyógynövények természetes anyagok, a szervezetünk jobban reagál rájuk, mint a szintetikumokra, és kevesebb a mellékhatásuk is. Például a növényi nyugtatók előnye többek között, hogy ezekhez nem szokunk hozzá, nem alakul ki függőség, és nem tompítják a gondolkodást.
De ezek a növények sem csodaszerek, ne várjuk, hogy a használatukkal minden bajunk megszűnik. Nem használhatók pihenés, életmód-változtatás helyett.
A sokoldalú körömvirág
A körömvirágot (Calendula officinalis L.), amely körömszerű magjairól kapta a nevét, bizonyára sokan ismerik. Májustól az erősebb fagyokig folyamatosan virágzik. Dekoratív, citrom- vagy narancssárga, margarétaszerű virágai a dísznövénykert szép foltját alkotják. Már a középkori kolostorkertekben is ott virított, az akkori gyógyítók is felfedezték jótékony hatását.
Virága sokrétűen felhasználható. Antibiotikus anyagai gátolják egyes baktériumok, még egyes vírusok szaporodását is. Görcsoldó, gyulladásgátló hatású: a gyomor, a nyombél, az epehólyag, az epevezeték, a visszerek gyulladását gyógyítja, aranyeres problémák esetén is hatásos. Karotinoidokat tartalmaz: a ß-karotin sebgyógyító, hámosodást elősegítő hatású. Ezért belsőleg és külsőleg fekélyek, égési sérülés, vágás, horzsolás, rosszul gyógyuló sebek, felfekvések kezelésére is használható, fokozza a bőr vérellátottságát. Gyakran használják egyszerűen csak bőrápolásra, kozmetikumként is. Csecsemők és gyermekek érzékeny bőrére is kiváló. Készíthetünk belőle teát forrázással (a teakészítés szabályairól következő számunkban olvashatnak), vagy olajos kivonatot is.
Körömvirág-kivonat
Egyre többen küszködnek allergiás betegséggel, sokan érzékenyek a tartósítószerekre, kémiai anyagokra: házilag is készíthetünk körömvirág-kivonatot, konzerválószerek nélkül. Töltsünk meg egy üveget virágokkal (lehetőleg csak a megszárított, sárga szirmokat használjuk), öntsünk rá kevésbé avasodó olajat – például olívaolajat –, hogy elfedje. Sötétben, meleg helyen hagyjuk állni 10-15 napig, majd szűrjük le, és felhasználásig hűtőszekrényben tároljuk (az avasodás csökkentésére). Ha gyorsan szeretnénk kivonatot készíteni, ezt melegítéssel is megtehetjük, de vigyázzunk, hogy ne égjen meg az olaj vagy a pálmazsír! Csak lassú tűzön melegítsük, kevergetve, majd a virágokról leszűrve a kivonatot, sötét üvegben, hűvös helyen tároljuk.
Friss virága enyhén csípős ízű, ételeinket szép sárgára színezi. Szirmait frissen és szárítva is tehetjük rizshez, levesbe, felhasználhatjuk pástétomok ízesítésére és salátákhoz is.
A gyógynövények további alkalmazásának lehetőségeiről, szerepükről a prevencióban és a gyógyításban sorozatunk következő részeiben bővebben olvashatnak majd.
Szakirodalom:
Barbara Theiss – Peter Theiss: Erdők, mezők patikája. Natur Produkt.
Verzárné Petri Gizella – Nyirediné Mikita Klára – Nyiredi Szabolcs: Gyógynövények a gyógyászatban. Medicina.
Kéry Ágnes: Gyógynövényekkel az egészségért. Képzőművészeti Kiadó és Nyomda Kft.
(Megjelent az Új Életmód egészségmagazin 2008/1. számában)
További cikkeink:
Szeretettel köszöntünk mindenkit!
2022. június 26.Kedves érdeklődők, gyülekezeteink istentiszteleti beosztását itt lehet megtekinteni. Online alkalmaink továbbra is követhetőek. Weboldalunk jobb oldalán található "Youtube élő adás" feliratra kattintva szombat délelőttönként tizenegy órakor élő istentisztelet látható. Továbbá Youtube csatornánkon és médiatárunkban rendelkezésre állnak korábbi video- és hanganyagaink.
Mindenkit szeretettel várunk!
2024. IV. negyedévi Biblia-tanulmány
2024. október 03.Megjelent és letölthető a 2024. IV. negyedévi Biblia-tanulmányunk! Korábbi tanulmányok a dokumentumtárban érhetőek el.
2024. IV. negyedévi országos beosztás
2024. október 03.Istentiszteleti szolgálatok beosztása gyülekezeteinkben
„Minderről semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt” – Roland de Pury a lélek halandóságáról
2024. április 01.„Az apostolok nem csupán egy közönséges holttestet láttak, hanem Isten Fiáét. És akkor megértették: a halál nem átmenet, nem alvás, hanem pokoli realitás, a bűn zsoldja, Isten átka. A halál nem az a terület, ahol mi átmenetileg, látogatóként időzhetünk. A halál annak az állapota, aki Istentől elszakadt, bűnös ember. A Biblia így nevezi ezt az állapotot: pusztulás, sötétség, sír vagy gyehenna. Minderről azonban semmit sem tudtak az apostolok húsvét előtt. A húsvét azonban visszavetíti fényét a nagypéntekre is, Isten világossága a sötétségben fénylik. A bűnök megbocsátása nyomán tudjuk csak meg, hogy mi a bűn és a halál. A húsvét megértése megelőzi a nagypéntek megértését. Először is arra vezet rá bennünket, hogy egészen egyszerűen kijelentsük: a keresztény olyan ember, aki nem a lélek halhatatlanságában hisz. Hiszi azt, hogy Isten, aki a testet és a lelket megalkotta, átok alá vonta a testet és a lelket a halálban, majd Jézus Krisztusban – merő kegyelméből, mely a testre és a lélekre egyaránt vonatkozik – a halálból feltámasztja az embert. Nem található a Bibliában semmi olyan kijelentés, ami bennünket arra indítana, hogy valami mást higgyünk. Különben Jézus nem halt volna meg egészen, és nem tért volna vissza egészen az életbe.”
A helyettesítés csodája – Az „engesztelő áldozat”
2024. április 01.A kereszténységen kívül lévők, de a kereszténységen belül is nem kevesen az engesztelő áldozat antropomorf értelmezése miatt utasítják el a keresztény megváltás gondolatát, illetve viszonyulnak értetlenül Krisztus áldozatához. A Szentírás szépséges evangéliuma a különféle téves elképzelésekkel szemben éppen az, hogy Isten hoz áldozatot a bűnös emberért. Alábbi írásunk témája az „engesztelő áldozat” antropomorf és biblikus értelmezése.