"Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek." (1Kor 9,24)
"Bármennyire buzgón és komolyan fáradozott is valamenynyi versenyfutó, a díjat mégiscsak egy kaphatta meg. Csak egyetlen kéz nyúlhatott az áhított babérkoszorú után. Gyakran megtörténhetett, hogy valakit – aki a legnagyobb erőfeszítések után már-már a díj elérésére nyújtotta ki a kezét – az utolsó pillanatban megelőzte valamelyik vetélytársa, és elragadta tőle a győzelmi jelvényt.
A keresztény élet harcában ez nem fordulhat elő. A verseny végén senkit sem érhet kudarc, aki a követelményeknek mindenben megfelelt. Mindenki győzelmet arathat, ha komolyan igyekszik, és kitartással harcol. Nemcsak a gyorsaké a futás, nemcsak az erős nyerhet csatát. A leggyengébb hívő éppúgy elnyerheti az örök élet dicsőséges koronáját, mint a legerősebb. Mindenki győztes lehet, aki Isten kegyelméből alárendeli az életét Krisztus akaratának." (Apostolok története, Felhívás a magasabbrendű életre c. fejezetből)

