Keresztény Advent Közösség
Hírek, Kürtszó Elemzések, tanulmányok Testi-lelki egészség Biblia

"Mert kedveli az Úr az ő népét, és a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg." (Zsolt 149,4)

"Ha az ő szeretetében szabaddá leszel, akkor majd túltekintesz az idegesítő megpróbáltatásokon is. Gondolj arra, amit Jézusnak kellett elviselnie érted, s ne feledd el, hogy az a szenvedés, amiben most vagy, annak az örökségnek a része, amit mi, keresztények kaptunk, hogy részt vegyünk az ő szenvedésében, hogy társai lehessünk az ő dicsőségében is.
Ha magad próbálod hordozni, összezúznak a terheid. Súlyos felelősség nehezedik rád. Jézus tud erről, és nem hagy magadra, ha te nem hagyod el őt. Megtiszteled, ha rá, mint Teremtődre bízod a lelkedet. Nem azt várja tőled, hogy a magad erejével hordozd a súlyos felelősségeket. Csak higgy és meglátod Isten szabadítását... Jézus azt akarja, hogy boldog és vidám légy. Azt akarja, hogy Isten-adta képességeid segítségével tégy meg mindent, amit tudsz, s a többit bízd rá. ő megsegít és embereket támaszt, akik segítenek terheid hordozásában. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú szóbeszéd bántson. Kíméletlenül szóltak Jézushoz is. Te is követsz el hibát, okot szolgáltatva olykor a kemény megjegyzésekre, de Jézus sohasem érdemelte meg az ilyen bánásmódot. Tiszta, szeplőtlen és romlatlan volt. Ne várd el, hogy jobb helyzeted legyen ez életben, mint a dicsőség fejedelmének volt.
Fájdalmasan érint, ha azok közül lesz valaki az ellenségeddé, akikért sokat tettél. De csaknem ugyanezt teszed te is, amikor hátat fordítsz Jézusnak. A legjobb barátod ő, mindent megtett, hogy kivívja a szeretetedet... Vannak a gyülekezetben hűtlen tagok, akik sokkal rosszabbul bánnak Jézussal, mint veled. Ha ma a földön járna, bántalmaznák, szidalmaznák, rágalmaznák őt... Pihenj meg az ő árnyékában. Bölcsességre van szükséged és Jézus adni is fog neked. Ne kételkedj! Minél többet félreértenek, félremagyaráznak, annál több a bizonyíték, hogy a Mesterért dolgozol, s annál jobban kell ragaszkodnod Megváltódhoz. Minden nehézség ellenére légy nyugodt, zavartalan, türelmes, elnéző! Ne gonosszal, hanem jóval fizess a gonoszért! Nézz a létra legfelső fokára! Isten áll ott. Dicsősége ráragyog minden mennybe igyekvő lélekre. A létra maga Jézus. Menj fel rajta, kapaszkodj bele, s nemsokára belépsz az Úr örök országába." (Bizonyságtételek VIII. kötet, 126, 131. l.)

További cikkeink:

Istentiszteleti alkalmaink újraindulnak

2020. június 20.

Kedves Érdeklődők, örömmel értesítünk mindenkit, hogy a korlátozó intézkedések feloldását követően gyülekezeteinkben is fokozatosan újraindulnak a szombati összejövetelek. A budapesti gyülekezeteinket június 27-én nyitjuk meg újra. Vidéki gyülekezeteink is fokozatosan nyitják meg kapuikat. A találkozások alkalmával kérünk mindenkit az egészségügyi szabályok betartására. Online alkalmaink viszont továbbra is lesznek. Weboldalunk jobb oldalán található "Youtube élő adás" feliratra kattintva szombat délelőttönként tizenegy órakor élő istentisztelet látható. Továbbá Youtube csatornánkon és médiatárunkban rendelkezésre állnak korábbi video- és hanganyagaink.

Mindenkit szeretettel látunk!

Ne veszítsd el a békességedet! – 6. rész

2020. június 01.

Hogyan kezeljük a koronavírus-járvány miatt már több hónapja ránk nehezedő testi-lelki-szellemi terheket? A bezártságot, a félelmeinket, aggodalmainkat, a bizonytalanságot, a magányt? A tények megváltoztatása nem áll hatalmunkban, azonban rajtunk múlik, hogyan viszonyulunk mindehhez.