Keresztény Advent Közösség
Hírek, aktualitások Elemzések, tanulmányok Testi-lelki egészség Biblia

Roland de Pury a lélek halandóságáról

2019. szeptember 11.

Ezt a kifejezést, hogy a „lélek halandó”, ritkán használjuk. Ebben a formában még nem is találkoztam vele olvasmányaim során. Az első pillanatban talán meg is lehet ütközni rajta. Hogy az ember – aki sarx és pszüché – halandó, ezt természetesnek tartjuk, és szoktunk beszélni a test halandóságáról is. itt azonban megállunk, pedig ezzel csak féligazságot mondtunk ki, hiszen a lélek sem rendelkezik örök szubsztanciával, vagyis szintén alá van vetve a halandóságnak.

A Szentlélek valósága napjainkban

2019. július 22.

A Szentlélek személye és munkája a keresztyén teológia egyik mostohagyermeke. Mégsem lehet ezt általánosságban mondani, mert nem érvényes minden egyháztestre. A kisegyházak körében a Lélek teológiája jobban kibontakozott, és a keresztyén életgyakorlatban is nagyobb szerepet kapott. Szeretnék a hiányzó többletről szólni, par excellence a sola Scriptura teológiájának összefüggésében.

Isten predesztinációs tervének dinamikus természete

2019. július 1.

Isten predesztinációs terve azonos az egész történelmet átfogó megváltási tervével, amelybe az egyének életére és „előre elkészített jó cselekedeteire” vonatkozó „végzések” úgy épülnek bele, mint egy óriási méretű mozaikképbe annak alkotó kockái.

„Mi tehát a hit általi megigazulás?”

2019. június 4.

„Az evangélium veleje és alapja az, hogy mielőtt példát vennél Krisztusról, felismered és elfogadod Őt mint Isten ajándékát és adományát, mely immár a tiéd… Lásd, ez a helyesen fölismert evangélium, ez Isten túláradó jósága, amit egyetlen próféta, apostol, angyal sem ábrázolt teljes egészében, s egy szív sem volt képes eléggé csodálni és megragadni…”

Milyen hosszú a teremtés egy napja?

2019. február 19.

Ahhoz, hogy az ember eligazodhasson saját létének kérdéseiben, elkerülhetetlenül szükséges világosan látnia az eredetet, hisz e nélkül „borzadva és szédülten sodródik az ismeretlenbe, mint kezdet nélküli koromsötét éjszakába”.

Ki a történelem ura, irányítója?

2018. szeptember 7.

Sok keresztény úgy gondolja, hogy Isten ott van a történelem eseményei mögött, Ő tereli azokat valamiféle pozitív kibontakozás és végcél felé a háttérből. Mit mond erről a keresztény tanítás ősforrása, a Biblia?

Mit kezdjünk a nyelvünkkel?

2018. augusztus 15.

A közelmúltban kezembe került egy újság, melynek egyik rovatában ismert embereknek tesznek fel rövid személyes kérdéseket, s ezekre olykor igen érdekes és elgondolkodtató válaszok születnek. Fischer Iván karmestertől, a Budapesti Fesztiválzenekar vezetőjétől többek között ezt kérdezték: „Mi az a téma, ami a leginkább idegesíti, amiről nem szeret beszélni?” A tömör válasz így hangzott: „A fölösleges panaszkodás, céltalan háborgás nagyon idegesít. Egyáltalán az, ha valaki folyton helyszíni közvetítést ad a rossz érzéseiről.”

„Miről ismerhetjük meg, hogy kedvet találtunk előtted?”

2018. augusztus 5.

Csak időnként akarjuk tapasztalni Isten jelenlétét az életünkben, vagy arra vágyunk, hogy folyamatos kapcsolatban legyünk vele? Isten, aki feltétel nélkül szeret bennünket, feltételekhez köti-e azt, hogy „közöttünk lakhasson”? Erre a kérdésre is a Szentírásban érdemes keresnünk a válaszokat.

Az ellenség szeretete

2018. március 15.

Miért szoktuk azt mondani, hogy Dávid Isten szíve szerinti ember volt? A bűnfelismerésére, bűnvallomására, alázatára gondolunk: elfogadta a feddést, és őszinte bűnbánattal járult Teremtőjéhez bűnbocsánatért – általában ezeket a jellemvonásait emeljük ki. Azonban három bibliai történet is megvilágítja Dávid egy egészen más jellemvonását, amely őt igazán Isten szíve szerint való emberré tette.