Keresztény Advent Közösség
Hírek, aktualitások Elemzések, tanulmányok Testi-lelki egészség Biblia

A Szentlélek személye és munkája

Dátum: 2020. március 12. Szerző: Vankó Zsuzsanna

A Szentlélek legfőbb és legelső adománya a szeretet, amely a hit általi megigazulás nyomán, azonnal kitöltetik az ember lelkébe (Rm 5,5). Valódi szeretet nélkül akár a leghatalmasabbnak és leghitelesebbnek tűnő lelki ajándékok is teljességgel értéktelenek, illetve hamisak (1Kor 13,1–3).

„Vajon vettetek-e Szentlelket, minekutána hívőkké lettetek?” – tette fel a döntő kérdést Pál apostol annak a néhány tanítványnak, akiket Apollós munkássága nyomán Efézusban talált a városba érkezésekor. „Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy van-e Szentlélek” – válaszolták az őszinte, de az evangéliumot teljes egészében még nem ismerő hívők (Ap csel 19,1–2).

Ugyanez a kérdés időszerű ma is, számunkra is. Lehetséges, hogy annyira hiányzik keresztény életünkből a Szentlélek személyére és munkájára vonatkozó tapasztalati ismeret, hogy szinte az efézusi tanítványokhoz hasonló választ kellene adnunk: „Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy van-e Szentlélek.”

A tíz szűz példázata (Mt 25,1–13) szerint létfontosságú az idézett kérdéssel való szembesülés az emberi történelem végén, Jézus visszajövetele előtt. Az okos és balga szüzek között semmi különbség sem volt látszólag, azonban az éjféli sötétség beálltakor, a vőlegény érkezését megelőző hangos kiáltás idején kitűnt, hogy a balga szüzeknek nem volt olajuk a lámpásukban. Az olaj a Szentlélek jelképe a Szentírásban (Zak 4,2–6). Arra int bennünket ez a példázat, hogy azok a Krisztus-várók, akiknek nincs belső közösségük a Szentlélekkel, nem tudnak megállni a végső válság idején. A Szentlélek személyének és munkájának mind az elméleti, mind a tapasztalati megismerése sorsdöntő minden keresztény számára.

A Szentlélek – bár külön személy – „az Atya Lelkének” és a „Fiú Lelkének” neveztetik az Írásban. Jézus azt mondta a Szentlélekről, hogy „Őt dicsőíti, és az övéből vesz” (Jn 16,13–15). Az Írás sehol sem biztat bennünket arra, hogy a Szentlélekhez imádkozzunk, azt viszont nagyon fontosnak mondja, hogy a „Lélek által” imádkozzunk (vö. Rm 8,26). A Szentlélek az Atya és a Fiú személye mögött marad tehát. Ezért mindig rejtett, megfoghatatlan és titokzatos a lénye számunkra. Jézus emberfiává lett, hogy az Atyát kinyilatkoztassa nekünk, Őrá tehát emberfiaként tudunk gondolni. Az Atyát „soha senki nem látta” (Jn 1,18; 1Tim 6,16), de Jézus kijelentette, hogy aki Őt látta, az látta az Atyát (Jn 14,9). „Én és az Atya egy vagyunk” – mondta a Megváltó (Jn 10,30). Ezért – bár tudjuk, hogy fizikai lehetőségeit és erkölcsi tulajdonságait illetően az Atya és a Fiú mérhetetlenül magasabb rendű lény, mint mi, emberek – az Ő isteni lényüket mégis el tudjuk képzelni valamiképpen. De hogyan gondoljuk el a Szentlelket, akinek mintha nem is lenne testi mivolta, ellenben a „testünkben tud lakozni” (1Kor 6,19), belülről tud finoman megszólítani és megérinteni bennünket? Az emberi fogalmak bizonyosan elégtelenek ehhez.

Mi, emberek, a „lelkünk” – azaz a gondolat-, érzés- és akaratvilágunk – által vagyunk személyiségek. Mindenekelőtt ebben a tekintetben teremtettünk Isten képére és hasonlatosságára. A harmadik isteni személy, „Isten Lelke”, amint a neve is eleve utal rá, mindhárom isteni személy lényegét képviseli, mert Ő „tudja Isten dolgait”, „Isten mélységeit” is, amiképpen a mi lelkünk is tudja minden dolgunkat, legbensőbb gondolatainkat és érzéseinket is (1Kor 2,10–11). Így a Szentlélek által a másik két isteni személy is jelen van, teljes mértékben és hitelességgel. „Isten Lélek” – mondta Jézus, ezért mi csak „lélekben”, azaz lelkünk és a Szentlélek belső összekapcsolódása által imádhatjuk Őt (Jn 4,24).

A Biblia az igazság Lelkének (Jn 16,13) és a szeretet Lelkének (Rm 5,5) is nevezi a Szentlelket, ami mutatja, hogy a harmadik isteni személy maradéktalanul képviseli mindhárom isteni személy erkölcsi lényét. Eszünkbe juthat Illés tapasztalata, hogy Isten a „halk és szelíd hangban” volt (1Kir 19,11–13). Ez a Szentlélek jellegzetes megnyilatkozása, a „halk és szelíd” hang. A Szentlélek szimbóluma a szelíd galamb (Mt 3,16; 10,16).

Nem helyes szóhasználat a Szentlelket „Szent Szellem”-nek nevezni. A magyar „szellem” szó a szellemi képességekre utal, avagy a „lepedős kísértet” képét villantja fel, nem pedig az élő, igazságban és szeretetben teljes személyiség eszméjét. A „szellem” szó nem felel meg az eredeti héber (ruah) és görög (pneuma) szavak bibliai jelentéstartalmának.

„Nem szükséges magyaráznunk a Szentlélek mibenlétét. A Szentlélek lényege: titok. Emberek nem fejthetik meg, mert Isten nem nyilatkoztatta ki előttük. Kutatásra hajlamos elmék összehozhatnak Biblia-szövegeket és alapul vehetik emberi magyarázataikhoz, de az ilyen nézetek elfogadása nem fejlesztheti a gyülekezetet. Az emberi értelmet meghaladó dolgokat illetően hallgatni arany.” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, 40–41. o.)

Egy ószövetségi messiási jövendölés szerint az eljövendő Messiáson „megnyugszik” az Úr Lelke (Ésa 11,1–2). Milyen természetes volt, hogy Keresztelő Jánosnak erről a jelről kellett felismernie Őt! És milyen elgondolkodtató az a felsorolás, amely ebben az igében található, mely szerint Isten Lelke

– a bölcsességnek Lelke (a hokmá héber szó található itt, amely tiszta gondolkodóképességet, bölcsességet jelent),

– az értelemnek Lelke, amit az eredeti kifejezés alapján helyesebb lenne így fordítani: az erkölcsi belátás, a jó és a rossz közötti különbségtétel Lelke (a héber bináh szó szerepel itt, amely belátást, megkülönböztető képességet jelent; a között prepozícióval azonos szógyök),

– tanácsnak Lelke,

– hatalomnak Lelke,

– az Úr ismeretének és félelmének Lelke.

Ésaiás 42,1–4 szerint Jézus Isten Lelke által tanított oly hatalmasan és csodálatosan. „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, Lelkemet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiállt és nem lármáz, nem hallatja szavát az utcán, megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.”

A Szentlélek képesítette az emberfiává lett Isten Fiát úgy hirdetni Isten igéjét, hogy míg egyrészt rendíthetetlenül képviselte az igazság törvényét, másrészt bátorította, szeretetével fölemelte az elesetteket és erőtleneket. Ő maga „nem pislogott és meg nem repedt”, míg a törvényt tanította, de a „megrepedt nádat nem törte el, és a pislogó gyertyabelet nem oltotta ki”. Tanító szolgálatában teljességgel mellőzte az emberi hivalkodást, avagy az erőszakos ráhatást. Így tette naggyá és dicsőségessé a törvényt (Ésa 42,21).

Lehetséges, hogy mindezek a csodálatos tulajdonságok a Szentlélek által nyilatkoztak meg Jézus életében? Az éles és hatalmas értelem, a tévedésmentes, gyors erkölcsi ítélőképesség, az élet gyakorlati helyzeteinek azonnali átlátása, a leghelyesebb tanács megtalálása ezekben, a sok terhet hordozni képes fizikai és lelki erő, a különleges fogékonyság Isten dolgainak megértése és értékelése iránt, és ezzel az igaz istenismerettel együtt az istenfélelem, ami megvesztegethetetlen igazságszeretetben és bűngyűlöletben nyilatkozik meg. Innét származott volna, hogy Jézus személyében és munkásságában csodálatos módon egyesült a rendíthetetlen elvhűség és a tapintat, tökéletes együttérzés, megértés és szeretet az emberek megközelítésében?

Jézus megüresítette magát az isteni hatalomtól, amikor a Földre jött (Fil 2,5–7). Csupán egy szent isteni természet adottságai voltak jelen a lényében születésekor, mint készségek vagy lehetőségek (Lk 1,35), és ezek is a bűn felé hajló emberi természet adottságaival együtt, amit a földi anyától való születése által vett magára (Rm 8,3). Jellemét, személyes tulajdonságait a saját szabad választásaival kellett kifejlesztenie, ezzel a kettősséggel a háttérben. Jézus teljes szívvel és akarattal igénybe vette a Szentlélek segítségét földi élete és szolgálata minden lépésénél, így lett tökéletes jellemű emberré, ezáltal szerzett kiváló tulajdonságokat, és lett Isten Igéjének hatalmas tanítójává. Az emberfia Jézus azáltal lett azzá, aki volt, hogy személyén a Szentlélek „megnyugodott”. Ugyanez a lehetőség előttünk is nyitva áll. Isten Lelke bennünk is kész kifejleszteni ezeket a jellemtulajdonságokat az igazságra való szomjazásunk, alázatunk és önátadásunk arányában.

Az imádság Isten és az ember lélekben való találkozása. Isten jelenvalósága az imában a Szentlélek által valósul meg (lásd Zsolt 139,1–12, főként a 7. vers). Az ember csak a Lélek benne megnyilatkozó, megfoghatatlan, de valóságos munkálkodása által képes tapasztalni Isten láthatatlan jelenlétét az imában, és teljes szívből Őhozzá folyamodni. Az imádságban a Szentlélek által jön létre a kapcsolat menny és föld között, Isten és ember között (ami az elképzelhető legnagyobb távolság fizikai és lelki értelemben egyaránt), a lehető legegyszerűbben, minden technikai eszköz vagy berendezés nélkül. Ez az egyetlen titka az imának: Isten Lelkének a munkája által valósul meg az imádság oly csodálatos egyszerűséggel.

„Krisztus, a mi közbenjárónk, és a Szentlélek szüntelenül munkálkodik az ember érdekében. De a Lélek nem úgy könyörög értünk, ahogyan Krisztus teszi, aki a világ megalapítása óta kiontott vérére hivatkozva kér kegyelmet számunkra. A Lélek a mi szívünkben munkálkodik, mintegy kihozza a lelkünkből a könyörgést, a bűnbánatot, a hálaadást a dicséretet. A magasztalás, amely ajkunkon fakad, a Lélek munkájának az eredménye, aki megmozgatja a szív húrjait, megszólítja a szív muzsikáját.” (Ellen G. White, 50. sz. kézirat, 1900)

Milyen fontos, hogy jó dolgokat, Isten szíve szerint való, mennyei tanácsból származó dolgokat kérjünk imádságunkban! Mennyire szükséges, hogy a legtisztább, legnemesebb vágyak kristályosodjanak ki és erősödjenek meg bennünk imádság közben! Mindez megtörténik a Szentlélek által – a legegyszerűbb és legtermészetesebb módon –, ha lelkünk őszinte sóvárgásával, valódi alázattal keressük Istent.

A Lélek gyümölcsei tulajdonképpen nem más, mint a megszentelődés valósága. „Minekutána felszabadultatok a bűn alól és szolgáivá lettetek az Istennek, megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet” – írja az apostol (Gal 5,22). A Lélek gyümölcsei gyakorlati bizonyságai annak, hogy a megszentelődés valóban előrehaladt egy ember életében. Ha a Lélek gyümölcsei nem mutatkoznak meg egy keresztény jellemében, akkor nem lehet megszentelődésről beszélni vele kapcsolatban. Ez pedig veszedelmes állapot, mivel meg van írva: „Kövessétek… a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsid 12,14)

A „Lélek gyümölcsei csakis akkor jelennek meg egy ember életében, ha Isten Lelke „lakik benne”, „vezérli őt”. Jézus hasonlattal szemléltette ezt: a jó fa – amelyben egészséges életfolyamatok zajlanak – feltétlenül jó gyümölcsöt terem, a beteg fa pedig csakis rossz gyümölcsöt hozhat. Mindannyian beteg fák vagyunk, születésünktől, öröklött, önző természetünknél fogva. Még ha átéltük is a megtérést valamikor, még ha elménk megvilágosodott is korábban, de Isten Lelke nincs jelen bennünk, akkor – saját magunktól – csak rossz gyümölcsöt teremhetünk. Ezek a rossz gyümölcsök a „test” (a megromlott természet) cselekedetei, amelyeket felsorol az ige, hogy összehasonlíthassuk ezeket a Lélek gyümölcseivel (Gal 5,19–21).

Ha viszont Isten Lelke lakik bennünk, akkor az Ő befolyása uralkodik a megromlott, ösztönös természet késztetéseivel szemben; akkor lehetetlen, hogy a jó fa ne teremjen jó gyümölcsöt, ne hozzon bőséges és áldott gyümölcstermést. Krisztusban maradni, avagy a Lélek uralma, vezetése alatt lenni egy és ugyanaz. Csakis a bennünk lakozó Szentlélek által maradhatunk Krisztusban, mert a Lélek teszi élővé és állandóvá Krisztus jelenlétét a lelkünkben. Az Efézusiakhoz írt levél 3. fejezetében – közvetlenül egymás után – ezeket mondja az Ige: „(Isten) adja meg néktek…, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben. Hogy lakozzék Krisztus hit által a ti szívetekben…” (16–17. vers) Sohasem fognak valódi gyümölcstermést eredményezni az időnkénti, alkalmankénti kapcsolatra lépéseink a Lélekkel illetve Krisztussal. A szőlővesszőn csak akkor érik be a gyümölcs, ha folyamatosan a tőkén marad, sőt egészen összeforr vele (15,1–4).

A Lélek gyümölcsei nem alkalmi jó cselekedetek, hanem beérett, megszilárdult jellemtulajdonságok. Gal 5,22 felsorolásában a szeretet áll az első helyen. Találó az a hasonlat, hogy olyan értelemben áll az élen, mint a fehér a színek között, mivel a fehér a színképeire bontva minden színt magában foglal. A többi tulajdonságok, amelyek a szeretet után következnek, nem mások, mint a színképeire bontott szeretet, mint a szeretet különböző megnyilatkozásai.

Figyelemre méltó hogy a szeretet után mindjárt az öröm következik, nyomában utána pedig a békesség. Ez azt mutatja, hogy nem érzelmi felajzottságról, harsány örömkitörésekről van szó, hanem olyan örömről, amely szeretetből származik, és nagy békességgel jár együtt. Az Istenhez és a felebarátainkhoz való szeretetteljes viszonyulásból fakadó belső harmónia és béke csendes, de állandó öröme ez. Van mit elgondolkodnunk az itt említett minden egyes tulajdonságról: a béketűrésről (szó szerint „hosszútűrés” található az eredeti szövegben), a szívességről és jóságról, ami nyilván a valódi szolgálatkészségre és az együttérző segítőkészségre utal, a hűségről, ami azonos a szeretetben és az igazságban való kitartással, a szelídségről, ami az indulatmentes, rendíthetetlenül jóakaratú magatartást jelenti felebarátaink iránt, a mértékletességről (önkontroll, önuralom az eredeti szöveg szerint), ami a bölcs és önzetlen meggondolást jelenti életmódunk minden vonatkozásában, illetve ennek követését mindenben: evésben, ivásban, öltözködésben, erőnk és anyagi javaink felhasználásában.

A „gyümölcs” jelképes kifejezés arra utal, hogy ezeknek a jellemtulajdonságoknak be kell érlelődniük egy-egy ember életében, mint a gyümölcsnek a fán. A gyümölcs hamar beérik, ha a fa vagy a növény egészséges. A jellemtulajdonságok a „jó” szokásos cselekvése által fejlődnek ki az emberben. Ha a Szentlélek bennünk lakozik, nem nehéz folyamatosan cselekednünk az Isten szerinti jót, így az egyes jellemtulajdonságok gyorsan kivirulhatnak az életünkben. E jellemtulajdonságok egymás után sorakoznak fel bennünk. A Lélek gyümölcseit úgy kell elgondolnunk, mintha egy fán minden létező gyümölcs folyamatosan teremne, és beérne egyik a másik után, a maga idejében. Hasonlóképpen újabb és újabb krisztusi jellemvonásoknak kell megjelenniük a mi életünkben is. Elménk és szívünk nem tudja egyszerre felfogni Isten dicsőségének teljes világosságát. Ez lehetetlen. De ha folyamatosan növekedünk Isten tökéletes jelleme megismerésében és értékelésében, akkor mindjobban igényeljük a Lélek segítségét a Krisztushoz hasonlóvá válásban, s ezáltal folyton érnek életünkben „a Lélek gyümölcsei”.

Péter apostol felsorolása (2Pt 1,3–8-ban) nagyon hasonlít Páléhoz. A hitet jelölő eredeti szó (pistis) bizalmat jelent. A „jó cselekedet”-nek fordított szó (areté) erényt jelent, tehát helyesebb lenne így fordítani: „jó tulajdonságokat”. A tudománynak fordított szó (gnózis) ismeretet, ami nem általános értelemben vett elméleti ismeretet jelent, hanem növekedést Isten személyes megismerésében. A „tűrés”-nek fordított eredeti szó (hypomoné) szó szerint „állhatatosság”-ot jelent. A „kegyesség”-nek fordított szó mögött az eusebeia szó áll, amely istenfélelmet jelent. Az „atyafiakhoz való hajlandóság” az eredeti szövegben philadelphia, amelynek jelentése: testvéri szeretet. Az utolsónak említett „szeretet” szó mögött az agapé görög szó áll, amely az önzetlen, önfeláldozó isteni szeretetet jelöli.

Míg Pálnál a szeretet az első, Péter apostolnál a szeretet az utolsó „a Lélek gyümölcsei” felsorolásában. A mondanivaló ugyanaz, csak a nézőpont más. Mindketten arra utalnak, hogy a szeretet mindennek „az alfája és az ómegája”. A jellembeli fejlődés alapja, gyökere a szeretet, és a végcélja a legmagasabb fokra fejlődött, Isten szeretetének hasonlatosságát tükröző szeretet.

Mit jelent a lelki ajándék bibliai fogalma? Az eredeti újszövetségi szó (kharisma) kegyelmi ajándékot jelent. A kereszténységen kívüli világban is elterjedt a „karizmája van” vagy „karizmatikus egyéniség” fogalom. A karizma szót a „talentum” szóval azonos értelemben használják ilyenkor, ami egyébként szintén bibliai eredetű (lásd a tálentumok példázatát).

A Biblia szerint a karizmákat a „Lélek osztogatja”, aki Isten kegyelmének közvetítője az ember számára mindenkor (Eféz 4,11–13). Ezért beszélünk lelki ajándékokról.

A Lélek ajándékai a Szentlélek által osztott mennyei megbízatások, szolgálatok Isten országának földi művében, amelyekkel együtt jár a megfelelő képesítés is. Isten Lelke világossággal és erővel ruházza fel természetes képességeinket, hogy alkalmasak legyünk e szolgálatok betöltésére. A lelki ajándékok igen sokfélék, olyan sokfélék, ahányféle szükséglet, szolgálat és képesség létezik Krisztus egyházában és az emberi egyéniségek gazdagságában, sokszínűségében (1Kor 12,4–5. 28; 7,7). Az igei felsorolások nyilvánvalóan nem törekszenek teljességre. Fogalmat adnak azonban arról, mennyi szükséglet betöltéséhez nyerhetünk különleges képességeket és segítséget a Szentlélek által. Az 1Kor 12,28-ból idézett felsorolásban pl. a „kormányok” régies kifejezés a szervezés és vezetés ajándékára utal, az ugyancsak régies „gyámolok” kifejezés pedig a lelki támogatás szolgálatára. De lehet lelki ajándék az „ihletett módon” való, bőkezű adakozás is, vagy az olyan teljes odaadás a szolgálatra, ami Pál életét is jellemezte, hogy egyáltalán nem volt magánélete, hanem kizárólag Isten ügyének szentelte magát. Bármely területen érvényes az, amit az Ige bizonyos konkrét lelki ajándékokról mond: Isten Lelke „betölti” az embert, és „értelmet, bölcsességet, tudományt” ad neki a „kigondoláshoz és a véghezvitelhez” (2Móz 31,1–8).

A lelki ajándékok által mintegy önmaga felülmúlásához segíti a Szentlélek az embert, mert az isteni bölcsesség és erő ihletésével felfokozza a természetes képességeket.

A gyümölcstermés, vagyis a jellembeli növekedés arányában kapjuk az ajándékokat. A legnagyobbakat – az isteni teremtő erő megnyilatkozásait magukba foglaló ajándékokat – csak a teljes győzelem esetén nyeri el az ember. Olyan jellemnek és cselekedeteknek kell megnyilatkozniuk ehhez, amelyeket Isten mindenestől jóváhagyhat. Mert a lélek „esőjében” vagy „keresztségében” (Ap csel 1,5), a lelki ajándékok teljességében való részesülés azt jelenti, hogy Isten teljes mértékben együttműködik az emberrel, és igazolja, hogy személye és élete elfogadott Őelőtte.

Jézus határozottan arra tanított, hogy a lelkeket soha ne az ajándékaikról ítéljük meg, hanem a gyümölcseikről (Mt 7,15–16. 20–23). Az ajándékok tekintetében félelmetes hamisítványok létezhetnek, amelyeket szintúgy „Jézus nevében” gyakorolhatnak. Bizonyos, hogy Isten senkinek sem adja a Lélek ajándékait, akinek az életében a Lélek gyümölcsei nem mutatkoznak, nem fejlődnek. A Szentlélek legfőbb és legelső adománya a szeretet, amely a hit általi megigazulás nyomán, azonnal kitöltetik az ember lelkébe (Rm 5,5). Valódi szeretet nélkül akár a leghatalmasabbnak és leghitelesebbnek tűnő lelki ajándékok is teljességgel értéktelenek, illetve hamisak (1Kor 13,1–3).

 

 (Megjelent a Sola Scriptura folyóirat 2003/2. számában)

 

További cikkeink:

Istentiszteleti alkalmaink átmeneti ideig szünetelnek

2020. március 18.

Kedves Érdeklődők, a járványveszély miatt istentiszteleti alkalmaink, előadásaink és egyéb, személyes találkozással járó eseményeink átmeneti ideig szünetelnek. Ezen az oldalon szombat délelőttönként tizenegy órakor élő istentisztelet látható, továbbá Youtube csatornánkon és médiatárunkban rendelkezésre állnak korábbi video- és hanganyagaink.

Mindenkinek szíves megértését kérjük!

Pontosító felvetések Jób könyve írásmagyarázatához

2020. március 02.

Jób könyvének vannak még fel nem tárt mélységei, amelyek a megértett igazságokat is árnyalhatják, tovább mélyíthetik. A következőkben néhány olyan újszerű felvetést teszünk – olykor régiek fölelevenítése mellett –, amelyek segíthetnek egyes problémás részletek megértésében, illetve a könyv világos alaptanításaihoz történő csatlakoztatásukban.