Jézus Krisztus második eljöveteléről

Nyomtatás

HATÁROZOTT BIBLIAI ÍGÉRET

Jézus Krisztus újbóli eljövetelének reménysége és várása nemcsak hitbuzgó keresztényeknek az eszméje, hanem egyértelmű, sokszor megismételt, isteni ígéret a Bibliában.

Az Írások szerint Isten Fiának először emberként, isteni hatalmát letéve kellett eljönnie Földünkre, másodszor azonban isteni hatalommal és dicsőséggel jelenik meg, egy végső igazságszolgáltatásra és szabadításra, Isten országa hatalomátvételére.

Jézus maga is igen világos kijelentéseket tett erről első eljövetelekor. Néhány példa:

Kajafás főpapnak és az egész ítélkező főtanácsnak mondotta, szokása szerint „az ember Fiának”1 nevezve magát: „Meglátjátok majd az ember Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljönni az ég felhőivel.” (Márk 14,62)

Tanítványait pedig így vigasztalta: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek... elmegyek... és ismét eljövök, hogy magamhoz vegyelek titeket... Ti azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, s örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömötöket.” (János 14,1–3; 16,22)

A MEGVÁLTÁS CSAK EZZEL LESZ TELJESSÉ

Jézus visszajövetele azért is szükségszerű, mert a megváltás munkája csak általa lesz teljessé. A haláltól és a bűn minden következményétől való végső és teljes szabadítás kapcsolódik hozzá. A Biblia szerint ugyanis Jézus második eljövetelekor, illetve azt követően történnek a következő események:

  • az utolsó ítélet,
  • a megváltottak szabadulása a halál fogságából (az ún. első feltámadáskor),
  • az egész földi történelem kiértékelése a megváltottakkal együtt (az ún. millennium, az ezeréves időszak folyamán),
  • a megváltás kegyelmét visszautasítók ítéletének meghirdetése és annak végrehajtása (az ún. második feltámadás idején, a „második halál” által),
  • a Föld újjáteremtése eredeti, bűneset előtti állapotában, és örökségül adása az emberiség megváltott, megmentett maradékának.

Ezért a keresztény hit döntő része a Jézus visszajövetelében való reménység. Ez tükröződik Pál apostol alábbi kijelentésében is, amely tömören összefoglalja, hogy mit tartalmaz az evangélium, a jó hír, melyet a keresztények vallanak és hirdetnek:

„Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy... mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon, várván ama boldog reménységet... a megtartó Jézus Krisztus dicsősége megjelenését.” (Titus 2,11–13)

Boldog örök élet?

„Boldog reménység”-nek nevezi az előbb idézett ige Jézus eljövetelét. De sokan – még a hitvalló keresztények közül is – félelemmel vegyes bizonytalansággal és gyanakvással viszonyulnak az örök élet eszméjéhez. „Ki akar örökké élni? Nem vágyom egy ismeretlen, unalmas, rózsaszínű mennyországba” – mondja sok vallástalan és vallásos ember. A bibliai kijelentések ismerete híján teljesen érthetőek ezek az aggodalmak.

Nem mintha a Bibliában részletes leírások volnának az új Földről és az örök életről. Ellenkezőleg, inkább csak nagyon rövid, tömör kijelentések találhatók a Szentírásban. Ezek azt érzékeltetik, hogy az emberi fogalmak és kifejezések elégtelenek ahhoz, hogy Isten többet nyilatkoztasson ki minderről. Ugyanakkor e kijelentések mégis, rövidségük mellett is eloszlatják mindazokat a félelmeket és aggodalmakat, amelyek az ember fejében megfordulhatnak: ilyenek pl. a munka, feladat nélküli, az ember számára idegen, örömtelen, talán pusztán valamiféle szent énekek énekléséből álló örök élet elképzelése.

Néhány bibliai ígéretet szó szerint is idézünk:

„De új eget és földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.” (2Péter 3,13)

„Ezután láttam új eget és új földet... És Isten eltöröl minden könnyet a szemeikről, és a halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És mondta az, aki a királyiszékben ül: Ímé, mindent újjá teszek... Aki győz, örökségül nyer mindent, és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.” (Jelenések 21,1. 4–5. 7)

Gondoljuk meg: ha létezik megoldása az életcél nagy kérdésének, akkor az csakis egy valódi élet és az igazi boldogság elnyerése lehet, mégpedig nem mulandó ajándékként. Mert az emberi lét egyáltalán nem megoldott a jelenlegi életben, és nem megoldott a halállal sem. Az emberi életnek csak akkor van értelme, ha beteljesülhet egy tökéletes, örök életben.

Az alábbi sorok az „új Földről” szóló bibliai kijelentések tartalmát összegzik:

„Az újjáteremtett Föld lesz a megváltottak végső otthona... Közösség a szent lényekkel. [Istennel, az Ő angyalaival, a világmindenség bűntől szabad, értelmes teremtményeivel, a megváltott emberekkel.] Minden képesség, minden tehetség fejlődik, növekszik. A tudás bővülése nem fárasztja az elmét. A világegyetem minden kincse tanulmányozásra tárul fel... Az örökkévalóság folyamán Istenről és Krisztusról csak még gazdagabb és még nagyobb kinyilatkoztatásokat nyernek a megváltottak, s amint tudásuk növekszik, úgy növekszik szeretetük, tiszteletük és boldogságuk... Az egész nagy, teremtett mindenségben összhang és öröm uralkodik. Az atomtól a legnagyobb égitestig minden élő és élettelen tökéletes szépséggel és örömmel hirdeti, hogy »Isten a szeretet«.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 1888)

Azokhoz, akik ezt az új Földet öröklik, így szól majd Jézus:

„Jól van, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután.” (Máté 25,21)

A NAGY ESEMÉNY BIBLIAI BEMUTATÁSA

De vajon hogyan lehet elképzelni Jézus visszajövetelét, amely a fentiek szerint egy nagy „törésvonal” lesz a jelenlegi emberi élet és történelem, valamint egy új világ és korszak között?

A XVIII. század vége óta mély nyomot hagyott a keresztények gondolkodásában az az irányzat, amely lehetetlennek vélte és mítosznak2 tekintette mindazokat a bibliai kijelentéseket vagy ígéreteket, amelyek megmagyarázhatatlanok vagy elképzelhetetlenek jelenlegi emberi tudásunk és tapasztalásunk alapján. Ezért Jézus eljöveteléről is sokan gondolkodnak úgy, hogy azon nem egy látható eseményt kell érteni, hanem a világ mintegy „felnő” Krisztushoz egy lelki, vallási fejlődés révén, és így egyszer csak megvalósul a világban a keresztény eszmék uralomra jutása, s ezáltal „jelenik meg, tér vissza” Krisztus. A bibliai leírások azonban egyértelműen kézzelfogható, monumentális, minden akkor élő ember számára érzékelhető eseményként szólnak Jézus megjelenéséről:

„Isten... jön. Dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével megtelik a Föld. Ragyogása, mint a Napé... Megáll és méregeti a Földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok... A Nap és a Hold megállnak helyükön.” (Habakuk 3,3–4. 6. 11)

„Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Máté 24,27)

„Ímé, eljő a felhőkkel, és minden szem meglátja Őt.” (Jelenések 1,7)

Tudhatunk-e valamit Jézus visszajövetelének idejéről?

A pontos dátumról nincs kijelentés, és nem lesz ezután sem, mert maga Jézus határozottan leszögezte:

„Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, csak az én Atyám egyedül.” (Máté 24,36)

Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyáltalán semmit nem tudhatunk az időről, a nagy esemény távolságáról vagy közelségéről. Ennek a feltevésnek eleve ellentmond Jézus nagy prófétikus beszéde, amelyet földi szolgálata utolsó hetében mondott el az Olajfák hegyén (megörökíti Máté 24. fejezete; Márk 13. fejezete; Lukács 21. fejezete). Tanítványainak arra a kérdésére adott választ Jézus, hogy „micsoda jele lesz az Ő eljövetelének és a világ végének?” Ha semmit sem tudhatnánk erről a témáról, akkor Jézus elutasította volna tanítványai kérdését. Azonban nem ezt tette, hanem részletes választ adott. Ezt a beszédet figyeljük meg közelebbről a továbbiakban.

Előbb azonban – a fentiek összefoglalásaként – idézzük még a Biblia-fordító Károlyi Gáspár szavait a Micsoda jegyekből ismerhetjük meg az Isten ítéletének közel való voltát című, 1563-ból való írásából:

„Miképpen az halálnak napját és óráját semmiképpen nem tudhatjuk meg, azonképpen az Isten fiának eljövetelit nem tudhatjuk... Bolondok annakokáért azok, kik bizonyos esztendőt tulajdonítanak annak, és azt mondják, hogy egy vagy két esztendő múlva az ítélet megleszen; mindazonáltal vannak bizonyos jelenségek, melyekből nyilván megtetszik, hogy ha közel vagy messze legyen.” (Károlyi Gáspár, a gönci prédikátor, Bp., 1984, 120–121. o.)

„AZ IDŐK JELEI”

A Szentírás szerint Jézus második eljövetele az emberi történelemnek azon a végpontján lesz, amikor a bűn teljesen „beérik” és a világ eljut az önmegsemmisítés lehetőségéig. Egy szemléletes ószövetségi jövendölés így szól erről: „A Föld megfertőztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket... megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a Földet... és kevés ember marad meg. Inogva meging a Föld, mint a részeg, meglódul, mint a kaliba, reá nehezedik bűne, és nem kel fel többé.” (Ésaiás 24,5–6. 20) Figyeljünk fel rá, hogy ez a jövendölés nem az emberi környezet fertőzöttségéről beszél – amiről ma annyi szó esik –, hanem az ember fertőzöttségéről!

 

A vég jelei tehát mindenekelőtt a belső összeomlás jelei, az emberi civilizáció „haldoklásának” a tünetei. Ezeket a jelenségeket nevezte Jézus a „vajúdási fájdalmak”, vagyis a „szülési folyamat kezdetének”, amely ha megindul, feltartóztathatatlanul beletorkollik Jézus visszajövetelének, egy új világ „születésének” nagy eseményébe (Máté 24,8).

Milyen eseményeket vagy jelenségeket hasonlított Jézus a „szülési fájdalmak” első jelentkezéséhez?

„Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük. De még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok és földindulások mindenfelé. Mindez pedig a sok nyomorúság kezdete.” (Máté 24,6–8)3

Négyféle jelenséget említett tehát Jézus:

  • Nemzetek és országok bonyolódnak bele szinte csillapíthatatlannak tűnő konfliktusba. Nemcsak azokra hatnak majd ezek a háborúk, akiket közvetlenül sújt, hanem azokra is, akik a „híreket” hallják ezekről. Úgy is mondhatjuk, hogy Jézus megjövendölte az Ő eljövetele előtti időkre a modern tömegtájékoztatási eszközök megjelenését és azok pszichikai nyomását az emberekre.
  • Éhségek lesznek. Ezek hátterében gazdasági, társadalmi válság, vagy természeti katasztrófa kell hogy álljon.
  • Továbbá döghalálok, azaz pusztító betegségek, kórok, amelyek az embert és a természeti környezetet sújtják.
  • Végül a földindulások is feltűnően megszaporodnak, amelyek ellenőrizhetetlennek és befolyásolhatatlannak bizonyulnak ekkor is. Nem tudni, hogy nem a természeti egyensúly ember okozta megbomlása áll-e gyakoriságuk hátterében.

E jelek együttesen válságállapotot és -hangulatot idéznek elő, mégpedig világméretben, mivel ezek „mindenfelé” lesznek. A végidő egyik alapvető jellegzetessége, hogy a világ sajátos módon „eggyé válik”, ugyanis a „föld kereksége” kerül veszedelembe: „Az emberek elhalnak a félelem miatt, és azok várása miatt, amik e föld kerekségére következnek.” (Lukács 21,26) E jelenségek hatására az emberek „rémüldöznek”, és azt hiszik, hogy „már itt a vég”. Jézus felszabadítja tanítványait e félelem alól: „Ez még nem itt a vég”, „nem jön mindjárt a vég” (Máté 24,6; Lukács 21,9). Azonban ezeknek „meg kell lenniük”, azaz elháríthatatlanok ezek a tünetek. A vég nem jön ugyan mindjárt, de küszöbön van, mert már a „vajúdási fájdalmak kezdetei”, azaz a véghez vezető folyamat „beindulásának” első, biztos jelzései.

A Biblia prófétikus kijelentései határozottan arról tanúskodnak, hogy az emberiség a végidő korszakába lépett.4

De vajon feltűnt-e már az idők jeleinek ez az első, jellegzetes tünetcsoportja? Megjelent-e már az emberiség életében a Föld egészére kiható olyan válság, amely világméretű jövőfélelmet váltott ki? És lelassult-e azután ez a válságfolyamat, szinte meglepetésszerűen, bizonyítva Jézus szavainak igazságát, hogy „nem jön mindjárt a vég”?

Egy szakavatott szerző, Aurelio Peccei5 a következőket írja: „A hatvanas évek telítve voltak illúziókkal... A technológiai bőségkosár kimeríthetetlennek látszott, amelyben csodálatos megoldás található az emberi problémák mindegyikére... Örömmámoros évek voltak ezek anélkül, hogy bárki felfigyelt volna rá, milyen mélyről tör fel a bomlás, és a világnak milyen nagy részére terjed ki immár... A kérlelhetetlen valóság először a 70-es években tört be ebbe az álomvilágba... A vészharangot a Római Klub kongatta meg 1972- ben kiadott A növekedés határai című jelentésével... Sokfelé éhínség tört ki, az árak hajmeresztő magasságba kúsztak föl. Kiderült, hogy a gabona-világpiac rendkívül sebezhető, a tartalékok nem elegendőek... Korábban az a vád érte a Római Klubot, hogy alaptalanul ijesztgeti a világot. A 70-es évek vége felé azonban új lélektani helyzet alakult ki...: versengtek, hogy ki tud pesszimistább jóslatokkal előállni.” (Kezünkben a jövő, Bp., 1984, 64. o.)

Azóta bekövetkezett a váratlan lelassulás is. A kommunizmus hihetetlenül gyors és teljes összeomlása, ezzel egy III. világháború, illetve atomháború, vagyis a Kelet és Nyugat közötti háborús veszély megszűnése, Kelet-Európának a nyugati gazdasági fejlődéshez való felzárkóztatásától remélt nagy gazdasági fellendülés, a közel-keleti tűzfészek nagyhatalmi ellenőrzés alá kerülése, a vallási erők egységes keresztény Európát, vallási-nemzeti megbékélésen alapuló új, egységes világot propagáló törekvései egy eddig soha nem látott aranykorszak reményét ébresztik ma sokakban.

A bibliai kijelentések szerint közvetlenül Jézus megjelenése előtt az emberek már nem fognak félni a végtől. Ellenkezőleg: gondtalan biztonságba ringatva magukat, „építkeznek, ültetnek, adnak-vesznek és házasodnak”, minden figyelmüket kizárólag csak ezek kötik le (Máté 24,37–39; Lukács 17,26–30). Az 1Thesszalonikai levél 5. fejezetének 3. versében konkrétan ezt olvassuk: „Mikor ezt mondják: békesség és biztonság, akkor hirtelen jön a veszedelem.” Péter apostol 2. levele 3. fejezetének 4. verse szerint pedig az új, vallásos korszak emberei egyenesen gúnyolódni fognak Jézus eljövetele közelségének üzenetén, ily módon: „Hol van az Ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdete óta.”

Jézus Krisztus prófétikus beszéde pontosan értékeli az eseményeket: nem jön ugyan mindjárt a vég, de elkezdődött már a szülési folyamat. A vég ideje pedig közel, igen közel van.

Tegyük fel a kérdést: Mi az oka annak, hogy a „szülési fájdalmak kezdetének” nevezett súlyos válság kiütközik? „A bűn teljességre jutva halált nemz” – állapítja meg Jakab apostol (1,15). Ez világméretben ugyanúgy igaz, mint az egyes ember életében. A bűn lényege az önzés – és nem kell nagyon megfeszítenünk a gondolkodásunkat ahhoz, hogy felfedezzük: az önérdek és a profit hajszolása szinte mindent meghatározó, általános indíték lett korunkban. Ez az életforma a vallás és az istenhit által közvetített erkölcsiség száműzését is magával hozta. Az emberi kívánságok és ösztönök szabad érvényesítésének, kiélésének életfilozófiája uralkodóvá lett az egész világon. Bekövetkezik az az állapot, amelyet Jézus így jellemzett: „Mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” (Máté 24,12)

A Biblia szerint Jézus maga késlelteti visszajövetelét egy végső, nagy evangéliumhirdetés érdekében, amely az egész világra és minden emberre kiterjedő, Isten Lelke különleges, meggyőző erejétől kísért igehirdetés lesz.

Ezután azonban már nem lesz további „késedelem”, visszatartás. Jézus így szólt erről: „Isten országának evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.” (Máté 24,14)

Ez az evangéliumhirdetés azonban nem történik „rivális” erők nélkül. Jézus mondta: „Sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek.” (Máté 24,11) Isten üzenete így hangzik ebben az időben a világhoz: „Féljétek az Istent, és neki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája, és imádjátok azt, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és a vizek forrásait. (Jelenések 14,7) A hamis próféták üzenete – minden időben, így a vég idején is – pontosan az ellenkezője annak, amit Isten hirdettet: nyilvánvalóan az aranykorszak, az egyetemes béke és virágzás ígérete lesz.

Jeremiás próféta így mutatja be az utolsó idők hamis tanítását: „Ne hallgassátok azoknak a prófétáknak a szavait, akik néktek prófétálnak. Elbolondítanak titeket, a saját szívük látását szólják, nem az Úr szájából valót. Szüntelen ezt mondják azoknak, akik megvetnek engem: »Békességetek lesz néktek és mindenkinek, aki az ő szívének keménysége szerint jár.« Ezt mondják: »Nem jön tireátok veszedelem.« ...Az utolsó napokban értitek meg e dolog értelmét.” (Jer 23,16–17. 20) Nem kérdéses, melyik üzenet lesz a népszerűbb. De milyen merész csalás békességet ígérni azoknak, akik „szívük keménysége szerint járnak”!

Mindez egyáltalán nem azt jelenti, hogy általános vallástalanság lenne jellemző a végidőnek ebben a szakaszában! Pál apostol is egyértelművé teszi Timótheushoz írt II. levele „utolsó időről” szóló híres részletében, hogy az élet minden területén megnyilvánuló erkölcsi züllés éppen egy látszatvallásosság mellett és ellenére fog érvényesülni:

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárak, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok. Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét.” (2Tim 3,1–5)

Azért nincs remény „a vég” elhárítására a legnagyobb szabású és legjószándékúbb erőfeszítésekkel sem, mert az összes probléma gyökere, az ember erkölcsi elfajulása semmiféle gyógyulást sem mutat, sőt súlyosbodik. A hamis próféták ez ellen nem emelik fel a szavukat, nem hívják az embereket bibliai értelemben vett megtérésre. Az ő céljuk a befolyásra és népszerűségre törekvés, ezért üzenetük mindig a kor erkölcsi színvonalával való megalkuvást tükrözi.

Jézus szólt nagy prófétikus beszédében arról, hogy a végső nagy evangéliumhirdetés érdekében történt visszatartás után a „megsokasodott bűn” pusztító erői hirtelen ismét mind elszabadulnak. Ekkor bekövetkezik egy minden korábbit meghaladó, világméretű válság:

„Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta.” (Máté 24,21)

Jézus azonban ezeket az ígéreteket tette:

„Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül [megtartatik]... Ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg. De a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.” (Máté 24,13. 22)

E válság csúcspontján „feltűnik az ember Fiának jele az égen, és meglátják Őt eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel” (Máté 24,30). Az esemény drámaiságát talán ez a kijelentés mutatja leginkább: „És akkor sír a Föld minden nemzetsége.” (Máté 24,30) Egyesek nyilvánvalóan félelmükben sírnak, amint Jelenések 6,15–17 is mondja:

„A Földnek királyai, a fejedelmek és a gazdagok, a vezérek és hatalmasok, s minden szolga és minden szabad, elrejtik magukat a barlangokba és a hegyek kőszikláiba. És mondják a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mireánk, rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától: mert eljött az Ő haragjának ama nagy napja, és ki állhat meg?”

Mások viszont bizonyára örömükben sírnak. Érzelmeiket ez a prófétikus ige fejezi ki:

„És szólnak ama napon: Ímé Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket! Ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” (Ésaiás 25,9)

Az Ő eljövetele közelségét jelző „idők jelei”-nek a felsorakoztatását Jézus ezzel a szinte esküvéssel felérő megerősítéssel zárta le:

„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” (Máté 24,35


1. A zsidó nép körében ismert ószövetségi, messiási megjelölés volt ez. Arra utalt, hogy az emberiség Istentől küldött Megváltója az emberi család tagjává lesz, hogy az ember helyettese és szabadítója lehessen.
2. Mítosz – vallásos jellegű elbeszélés, amelynek csak egy eszmei magva igazság, az elbeszélés maga kitalált történet, mese is lehet.
3. A „sok nyomorúság kezdeté”-nek fordított kifejezés az eredeti görög szöveg szerint: „a szülési fájdalmak kezdete” Máté 24,8-ban.
4. A Bibliában van néhány úgynevezett nagy távlatú, történelmi vázlatprófécia, főként Dániel könyvében és Jelenések könyvében. Ezek megadják „az idők és időszakok” rendjét – Pál apostol kifejezése szerint (1Thesszalonika 5,1; vö. 2Thesszalonika 2,1–3) –, és egybehangzóan arra mutatnak, hogy az emberiség jelenleg már az ún. végidő korszakában, a Jézus visszajövetele előtti időben él.
5. A Római Klub nevű nemzetközi tudóstársaság elnöke volt, a világméretű válságfolyamatok elemzésével és jövőkutatással foglalkozott. Idézett könyvét 1981-ben írta.